Dtum
Login with Facebookk
1946 | Március

Megoldódott a belpolitikai válság

Budapest, március 13.
A belpolitikai válság tegnap érte el tetőpontját. A pártok vezetőinek tanácskozása és a Kisgazda Párt nemzetgyűlési képviselőinek értekezlete végre olyan helyzetet teremtett, amely lehetőséget nyújtott a felmerült problémák megoldására. A Független Kisgazda Párt tegnap délben közzétette azt a választ, amelyet Nagy Ferenc miniszterelnök, a Független Kisgazda Párt elnöke, a munkáspártoknak adott, a válság megoldására vonatkozóan.


Nagy Ferenc miniszterelnök válasza kifejti, hogy a Kisgazda Párt teljes egészében vállalja a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programját, annak haladéktalan végrehajtását a koalíció többi pártjával együtt. A Kisgazda Párt magáévá teszi a Függetlenségi Front programjában szereplő államosítást, hozzájárul a bauxit-bányák és olajforrások, valamint az energiatelepek államosításához. Magáévá teszi a párt azt is, hogy a magyar nehézipar legfontosabb üzemet állami kezelésbe vegyék. Hozzájárul a Független Kisgazda Párt a bankok ügyvitelének állami ellenőrzéséhez is.


A Kisgazda Párt az állami és közületi apparátus megfelelő mértékben való leépítését és az apparátusnak a demokráciával szemben álló elemektől való megtisztításáról a maga részéről szükségesnek tartja, ezt saját programjaként többízben hangoztatta is. Az elbocsátandók, illetve nyugdíjazandók listáját állítsa össze a miniszerelnökség, az illetékes minisztériumok és a Szakszervezeti Tanács delegáltjaiból álló bizottság.

 

A földreformot a Független Kisgazda Párt mindenkivel szemben megvédi - hangzik a miniszterelnök válasza a továbbiakban. - A Független Kisgazda Párt tizenötéves harcot folytatott a földreformért, tehát annak megvédésében is az első vonalban áll.

 

A miniszterelnök nyilatkozata
Nagy Ferenc válaszának ismertetése, majd a Kisgazda Párt hivatalos tájékoztatásának felolvasása után a három párt kiküldöttei Balogh István államtitkár szobájába vonultak, ahol rövid tanácskozás után Nagy Ferenc miniszterelnök, Balogh István miniszerelnökségi államtitkár és Kovács Béla pártigazgató társaságában fogadta a budapesti és külföldi sajtó képviselőit. Az újságírók kérdésére Nagy Ferenc a következő felvilágosítást adta:
- Uraim, létrejött a pártok közötti megegyezés. Mind személyi, mind pedig érdemi tekintetben megegyeztünk és ezzel a belpolitikai válság megoldottnak tekinthető.


Az újságírók további kérdéseire elmondotta a miniszterelnök, hogy a munkáspártok és a Parasztpárt hozzájárultak, hogy a központi hatalom megerősítése tekintetében minden intézkedést megtegyenek. Kifejtette Nagy Ferenc miniszterelnök, hogy megegyezés jött létre atekintetben is, hogy a végrehajtó hatalom valójában végrehajtsa a központi hatalom által kiadott rendeleteket. Egyúttal megszűnnek a tömegakciók is. Minden párt magára vállalta azt, hogy a központi hatalom akaratának minden körülmények között érvényt szerez.

 

Egy feltett kérdésre válaszolva a miniszterelnök, kijelentette, hogy a mandátumok törléséről szóló javaslatról egyelőre nincsen szó. A Kisgazda Pártból eltanácsolt képviselők, mint pártonkívüliek, valószínűleg továbbra is résztvehetnek a nemzetgyűlés tanácskozásain.


Ami az államosítások ügyét illeti, a miniszterelnök a megadott válaszon túlmenően hangoztatta, hogy az államosítások tekintetében a koalíció továbbra is az októberi kiáltvány álláspontjára helyezkedik. Ami a kormány keretén belül végrehajtandó személycserét illeti, a miniszterelnök hangsúlyozottan megcáfolta az erre vonatkozó híreket.


- Nem könnyű a minisztériumok számát csökkenteni – mondotta –, azonban erre a kérdésre későbbi időpontban sor kerül majd.


Az újságírók ezután elbúcsúztak Nagy Ferenc miniszterelnöktől, majd Balogh István államtitkárral átmentek a miniszterelnökségi államtitkár hivatali szobájába. Itt Balogh István részletesebben tájékoztatta a bel- és külföldi sajtó képviselőit a politikai helyzetről, valamint azokról a nagy államférfiúi kvalitásokról, amelyeket Nagy Ferenc a válság tekintetében tanúsított. A megbeszélés után kiosztotta az újságírók között a megegyezés szövegét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nagy Ferenc Balogh István csodálkozik, hogy az újságírók belső nyugtalanságot emlegetnek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98