Dtum
Login with Facebookk
1946 | Október

Szívettépő jelenetek közben temették közös sírokba a balfi áldozatokat

Tízezrekre menő zokogó tömeg szorongott vasárnap délelőtt 11 órakor a rákoskeresztúri izraelita temetőben, ahol 750 egykori munkaszolgálatos férfi és nő földi maradványait helyezték örök nyugalomra, akiket a német és nyilas horda Bánfalván és Balton gyilkolt le. A munkaszolgálatosok között keresztény vallásúak is voltak, ezeket szombat délután jelképesen temették el, miután a halottak személyazonosságát már lehetetlen volt megállapítani. Vasárnap délelőtt a Magyar Munkaszolgálatosok Szövetsége eltemette a 750 halottat, akik között ott volt dr. Szerb Antal, a kiváló író és esztéta, Vági János, a nagy tehetségű fiatal szobrász és Ivor Dénes hírlapíró.

A temetésen megjelent a kormány, a főváros és a különböző pártok képviselete. A sírnál a kultuszminisztérium, a Pen Club és az Írók Szövetsége nevében dr. Rubinyi Mózes mondott búcsúztatót, Schubert Józsefet, a magyar úszósport népszerű Jocóját, Hajós Alfréd búcsúztatta. A gyászszertartást dr. Katona József dohányutcai rabbi végezte, majd gyászkórus énekelt. Abrahamson Manó főkántor vezetésével. A koporsókat, közte Wellisch Andorét, az egyetlen munkaszolgálatosét, akit csodálatos módon épen megmaradt irataiból felismerték, volt munkaszolgálatos bajtársaik vitték a közös sírokhoz. A síroknál szívettépő jelenetek játszódtak le, apák, anyák, feleségek és gyermekek siratták a gyilkosok ártatlan áldozatait.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98