Dtum
Login with Facebookk
1946 | Október

Őszinte beszélgetés a Beszkárt vezérigazgatójával

Dr. Szemere János mérnököt, a Beszkárt vezérigazgatóját a közelmultban avatták a műegyetem magántanárává. Felkerestük Szemerét, az 1. számú műszaki doktorátus tulajdonosát, aki így nyilatkozott:
– A meginduló villamosok csilingelése volt a béke első hangja. A kocsik mind olyan állapotban voltak, hogy bár az üzemet felvehettük, hosszabb időre nem voltak üzemképesek. Személyzetünk ruha nélkül, lyukas cipőben, fizetés nélkül teljesítette a szolgálatot. Csak hősi áldozatkészséggel és a vasút iránti szeretettel voltak képesek a rohammunkát elvégezni. Az inflációs idők nem adtak lehetőséget arra, hogy vasutainkat rendbehozzuk, s csak elmondhatatlan nehézségekkel tudtuk üzemünket fenntartani. Tarifánk fokozatosan romlott és augusztus elsején már fél fillérért szállítottuk utasainkat…

A stabilizáció tett lehetővé olyan költségvetést, amelynek keretében a legszükségesebbeket elvégezhettük.

A közönség jól tudja, mennyire javult augusztus óta a közlekedés: 140 kocsit helyeztünk üzembe és a 4 autóbusz helyett ma 25 kocsink fut. Az utcán megjelenő sárga kavicsolás mutatja, milyen mértékben dolgoznak pályáink megjavításán…

Felettes hatóságaink rendeletére
a közönség érdekében 60 fillérre szállítottuk le az átszállójegy árát.
Bevételeink csökkenésének mértékét ma még nem tudjuk megállapítani, mindazonáltal azon leszünk, hogy a megkezdett munkálatok ne torpanjanak meg. A munkatempót azonban mérsékelnünk kell…

Kocsiparkunk felújítására, vágányaink megjavítására,
új vonalak létesítésére, új autóbuszok, trolleybuszok beszerzésére hosszúlejáratú kölcsönre volna szükség. Ebben az irányban a kezdő lépések már megtörténtek…

Programunkon szerepel villamoskocsik beszerzése,
éspedig lehetőleg gumiabroncsos kerekek bevezetése. A milánói és amerikai kocsitípus-rendszerre gondolunk itt s már költségvetést is kértünk külföldi cégektől. Foglalkoztatni fogjuk a hazai nehézipart is.

Autóbuszközlekedésünk felújítása – kocsikérdés!

A mai 25 kocsi mellett még 15 kocsink van készen, amelyeket azonban gumiabroncs-hiány miatt megindítani nem tudunk. A hazai gumigyárral folytatott tárgyalásaink reményt nyujtanak arra, hogy ez év végéig 54 kocsit tudunk üzembe helyezni. Nyugaton 32 autóbusz van teljesen készen, amelyeknek közeli hazahozatala várható. A trolleybusz a jövő egyik legfontosabb közuti forgalma, amely különösen hegyvidéki vonalakon üzemgazdaságos. A gyorsvasút tervezési munkálatai már befejezés előtt állanak. Végül kérjük a közönséget, támogasson munkánkban!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98