Dtum
Login with Facebookk
1946 | Október

Szakadó esőben, nagyiramú mérkőzésen kiharcolt és megérdemelt diadal

Magyarország – Ausztria 2:0 (2:0)

Az első félidőben kiegyenlített küzdelem, a II. félidőben sokkal jobb volt a magyar csapat – Lakat a magyar együttes legjobb embere – Mike bevált a jobbszélen Horváth pompásan védett – Csak a két összekötőnk „gyengélkedett” és az első félidőben a hátvédhármas – Az osztrák csapat legjobbja: Joksch és Gernhardt

Üllői-út, 35.000 néző – Vezette: Popovics
Góllövő: Deák (13. p.), Deák (32. p.)

Így folyt le a nagy mérkőzés:
A mérkőzés kezdetén már alig szemerkélt az addig szakadó eső. Pontosan fél négykor állt fel a két csapat.
Magyarország: Horváth – Rudas, Bíró – Nagymarosi, Kovács, Lakat – Mike Szusza, Deák, Zsengellér, Puskás.
Ausztria: Spale – Pavuza, Bortoli – Gernhardt, Sabeditsch, Joksch – Strittsch, Decker, Epp, Hahnemann, Körner II.

Első félidő:
Remekelnek az újoncválogatottak, s Deák két góljával 2:0-ra vezetünk

A magyar csapat kezd és már az első támadás után Spale kezébe jut a labda. A választámadást Rudas pompás kapásrúgással veri vissza. Felzúg a magyar közönség biztatása: „Huj, huj, hajrá.” Ennek ellenére az osztrákok támadnak. A 3. percben Kovács hazaadással tisztáz Epp elől. Egy perc múlva Zsengellér pompásan ugratja ki Puskást, a szélső szépen ível középre, de Spale jó érzékkel csípi el a labdát Szusza elől. Gólszaga volt!

Az 5. percben Lakat pompás keresztlabdával szökteti Mikét. A csúszós gyepen is elcsípi a szélső a reménytelennek látszó labdát, középre ad, az osztrák védők nehezen mentenek.
Állandóan támad a magyar csapat, Zsengellér szöktetésével Puskás tesz néhány lépést. 14 méteres lapos lövését Spale szépen fogja.

A 7. percben Körner II. szögletet harcol ki, ő is íveli be. Hahnemann gyönge fejesét Horváth vetődve fogja. A 9. percben Joksch labdájával szökik Körner, Kovács csak kézzel tudja tartani. A szabadrúgást Hahnemann ügyetlenül gurítja középre és Horváth könnyen fogja. A 10. percben Epp és Hahnemann egymásnak adogatja a labdát. Körnert szökteti az összekötő, a szélső kiugrik, 8 méterről lő és a jobb sarokba tartó labdát Horváth vetődve fogja. (Szép támadás, jó kapusteljesítmény!)

A Mike – Deák pár pompás gólja

A 12. percben Zsengellér gyönyörű labdával szökteti Puskást. A szélső a védők közé húzódik, rossz szögből lő, Spale könnyen véd. A 13. percben ragyogó magyar támadás indul. Lakat Szuszához játszik, az szökteti Mikét, a szélső remekül elviharzik, maga mögött hagyja az osztrák védőket, pompásan ível középre és a befutó deák csukafejessel küldi a hálóba 6 méterről védhetetlenül a labdát 1:0 Magyarország javára.
(A gól ritkán látott szép támadás gyümölcse!)


Veszélyesek az osztrákok

A gól után az osztrák csapat kap lábra. Jobboldali támadás után az egyedül hagyott Strittsch 8 méterről a bal felső sarok fölé lő. Majdnem gól lett belőle. Most veszélyesek az osztrák támadások. Körner nagyszerűen szökteti Eppet, a középcsatár faképnél hagyja a magyar védőket, 14 méterről laposan lő, már gólnak látszik a labda, de a kapufa éléről a mezőnybe pattan, és ekkor kaparintja meg Horváth.

A csúszós, rossz talaj ellenére is remekiramú nagyszerű a játék. A 19. percben Körner fut el. Félmagas beadását Horváth csukaugrással szerzi meg. Lelkes taps érte a jutalom. A 19. percben Zsengellér labdájával veszélyes magyar támadás indul. A balösszekötő labdájával ismét Mike vágtat el a jobbszélen. Pompás beadása a kapu szájába csúszik, de nincs a közelben csatár. Oda a jó helyzet.

A 22. percben osztrák támadás jut el a magyar kapuig. Feltűnik, hogy milyen rosszul fogják a magyar védők az osztrák csatárokat. Decker zavartalanul lőhet 10 méterről. A labda élesen, laposan a jobb kapufa mellett csúszik ki. Könnyen gól lehetett volna!

Most egy kicsit, mintha esne az iram. Ennek valószínűleg a nehéz talaj az oka. A 25. percben a közönség körében egyre fel-felhangzik:
- Szélre adjátok a labdát, szélre!
Mi tagadás, a közönségnek igaza van. A magyar csapat feltűnően elhanyagolja a szélsőket.
A 27. percben Kovács röviden ment hátrafelé, Rudas lyukat rúg. Hahnemann kiugrik és 14 méterről élesen, laposan lő és a labda a bal kapufa mellett hagyja el a pályát. (Ebből is gól lehetett volna)

Az osztrák csapat támad. Hahnemann – Decker adogatás után az osztrák jobbösszekötő Körner elé játszik, a balszélső lő is, de a 15 méteres lövés Horváth zsákmánya lesz.
A 29. percben Puskás kap labdát, kicselezi Pavuzát, jól ível középre, a labda a tömörülő osztrák védelemben akad el. Közben Bortoli kezét is érinti, de a játékvezető nem látott szándékosságot. (Szerintünk sem volt szándékos az érintés.)

Egy ragyogó támadás és már 2:0

A 32. percben Nagymarosi pompás csel után az egyedül hagyott Mike elé játszik.
Mike egészen a szögletzászlóig fut, szépe játszik középre, Deák az elbámészkodó védők között kiugrik és egy méterről a hálóba pofozza a labdát 2:0 Magyarország javára.
(A gól Nagymarosi és Mike és mellékesen Deák érdeme.)

Mike pompás támadásai

A 37. percben a közönség Szusza ellen tüntet, mert az összekötő sokáig tartja magánál a labdát és végül is ellenfélnek adja. Lakat majdnem öngólt vét. Rosszul sikerült hazaadása a jobb kapufa mellett csúszik szögletre. A 39. percben Mike kap labdát és máris veszélyben az osztrák kapu. Mike szépen ível középre, de most a jó labda Deákot lesen találja.


A 40. percben Bíró rosszul lép közbe, Strittsch elfut, beadását Epp gyengén gurítja középre. Horváthnak nem gond hárítania. A 43. percben Kovács jó labdát ad Mikének, a ragyogó erőben levő szélső feltartóztathatatlanul robog az osztrák kapu felé. Sem Gernhardt, sem Pavuza nem tudja szerelni és Mike az ötösről nagy bombát ereszt meg, de a labda az oldalhálón keresztül jut a kapuba. A közönség örömében már gólt kiáltott.

A 44. percben Hahnemann veszélyes beadását Horváth ügyesen üti kapu fölé. A szögletet Kovács fejeli ki. A magyar térfélen ér véget a félidő.


Második félidő:
Sokkal többet támadunk most, de – az eredmény marad

A második félidőben ismét szaporábban kezd esni az eső. Gyenge magyar támadással indul a játék. A 2. percben Körner fut el a balszélen, jól ível a hatosra, a felugró Hahnemann és Epp közül Rudas fejeli ki a labdát.

A 3. percben szép magyar támadás indul. Lakat Zsengellérnek ad, „Abel” ravaszul perdíti a labdát Puskás elé. Puskás beadása azonban egy kicsit hosszú és Pavuza még idejében közbe tud lépni. Baloldali támadás után Decker a 16-osról ballal lő, de 15 méterre a kapu mellé.

Most enyhe osztrák fölény alakul ki. A 8. percben Gernhardt ad nagyszerű labdát Körnernek, az osztrák szélső néhány lépés után korán ível középre és Kovács kifejeli a labdát.

A 9. percben veszélyes osztrák támadás. Joksch keresztlabdáját Decker a 16-oson belül Hahnemann elé perdíti, a balösszekötő becsapja. Rudast és a tisztán álló Körner elé játszik.
Az osztrák balszélső 14 méteres éles, lapos lövése alig kerüli el a magyar kapu balsarkát.
Lendületes magyar támadás a válasz. Nagymarosi labdájával Mike robog el, hatalmas lövése Bortoli lábát érintve megy a kapu fölé.

Puskás szögletrúgását Pavuza fejeli ki. A 10. percre annyira beborul, hogy egészen félhomály borítja a pályát. Az eső ismét sűrűn hull. Ez még csúszósabbá teszi a talajt. A 12. percben Zsengellér labdájával Deák tart a kapu felé, de Pavuza testtel szabályosan elválasztja a labdától a magyar középcsatárt.

A 14. percben ismét Zsengellér szökteti Deákot, Deák mintegy 14 méterről lő is, de a bal sarokba tartó labdát Spale ügyesen elcsípi. A 15. percben szép támadás indul ki Zsengellértől. Az összekötő Deákhoz játszik. Deák pompásan perdíti a labdát Puskás elé. A magyar partjelző lest int, de a játékvezető továbbengedi a játékot. A közönség viharosan tüntet a partjelző ellen. (Szerintünk nem volt les.)

Most nagyszerűen játszik a magyar csatársor. A 16-osra húzódott Puskás lövése alig zúg el a kapu fölött. A 17. percben Bortoli szabálytalanul szereli Szuszát, mégis ő marad a földön. Egy percig áll a játék. A szabadrúgást Szusza lövi, de Zsengellér is, Deák is vele fut. Egy perc múlva Mike kap jó labdát Szuszától, elfut és 14 méteres lapos lövése a bal kapuja mellet jut ki a mezőnyből.

Most mi támadunk többet

A 20. percben Pavuza szabálytalanul szereli Szuszát, a szabadrúgást Zsengellér Szuszához rúgja, Szusza Mike elé játszik. Mike néhány lépés után visszajátszik Szuszához, a magyar jobbösszekötő 15 méteres lövése Deákba akad. (Könnyen gól lehetett volna, mert a védőktől Spale aligha láthatta a labdát.

A 25. percben Zsengellér kotorja el a labdát Joksch elől. Deákhoz játszik. Deák kihúzódik a labdával jobbszélre. Mike középre fut, Deák azonban nem ad be, hanem lő és a 16 méteres lövés kapu mellé zúg.

Egy perc múlva Zsengellér szedi el a labdát Gernhardtól. Mikét szökteti. Mike nagy lendülettel hagyja maga mögött Bortolit, a lövése azonban rossz, mert erőtlenül messze a kapu mellé jut. (Feltűnik, hogy Zsengellér mennyire feljavult ebben a félidőben. Majdnem minden támadás tőle indul el. Ő a csatársor esze.)


Egy kis magyar szerencse

A 29. percben is Zsengellér ad jó labdát Mikének. Mike most már fáradtabban mozog és erőtlen beadását könnyen fejelik ki az osztrák védők. A 30. percben baj van a magyar kapu előtt. Az előretörő Epp becsapja a magyar védelmet a szabadon álló Körnerhez játszik. Az osztrák balszélső középre gurít, a magyar védők a sárban elvétik a labdát, szerencsére Decker is lyukat rúg és Rudas az utolsó pillanatban pöcköli ki a labdát.

Egyre nagyobb a magyar fölény

A 32. percben nagyszerű magyar támadás indul Zsengellér – Szuszka – Mike a labda útja. A szélső Szusza elé játszik, a magyar jobbösszekötő valamivel a 16-oson belülről hatalmas lövést ereszt meg. A labda a vetődő Spaleról kipattan és Bortoli csak nehezen tudja előrevágni a labdát.

A 43. percben viharos magyar támadás után Deák becsapja Sabeditschet, kapura tőr, 12 méteres lövését azonban Spale védi. Egy perc múlva Puskásnak van nagy helyzete a 11-es pont táján, de elügyetlenkedi a dolgot, mert élesen a kapu fölé vágja a labdát. Ez is nagy helyzet volt.

A választámadás Hahnemann lesén akad el. A 37. percben biztató magyar támadás után Szusza Bortolihoz passzol és mind Mike, mind a közönség joggal bosszankodik. A 39. percben Mike bődületes lövést ereszt meg 25 méterről, Spale csak szögletre tudja menteni a labdát. A szöglet rosszul sikerül. Sabeditsch kivágja a labdát. A hátralevő időben kemény, férfias játék folyik. Deáknak akad még egy helyzete, de gurulós lövése a sárban elakad.
Szögletarány 5:3 (5:0) az osztrákok javára.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98