Dtum
Login with Facebookk
1946 | Szeptember

Ide-oda költöző felesége miatt ölte meg Podmaniczky Félix Kovács István mérnököt

Szombaton az éjszakai élet császárai és hercegnői jellegzetesen kifestett ábrázatú nők és fényűzően öltözött „világfiak” adtak egymásnak találkozót a törvényszék Markó-utcai folyosóján. Podmaniczky Félix filmrendező perét tárgyalta László Géza tanácsa. Podmaniczkyt az államügyészség azzal vádolta, hogy 1945 január elején agyonlőtte Kovács István mérnököt.


A tárgyalás előtt már két táborra oszlik a többszázfőnyi hallgatóság. Az egyik csoport Wilhelm Károly, Kovács István nevelőapja körül csoportosul, a másik Bilinszky Ibolya színésznőt veszi körül, Podmaniczky Félix feleségét. Mikor a tanácselnök azt kérdezi az egykori filmbárótól, hogy bűnösnek érzi e magát, terjedelmes „story”-ba kezd. Beszél, beszél, mindenről, de – mint egy rossz filmforgatókönyv írója – elkerüli a lényeget! A tanácselnök azonban elvégzi a dramaturg munkáját, kérdései nyomán tisztán látja már a hallgatóság az elködösített tényállást.

Kovács István halálának – Bilinszky Ibolya az oka!

A színésznő alacsonyrendű anyagi érdekből ment férjhez Podmaniczkyhez és mikor a báró tönkrejutott, nyomban odább állt és összeköltözött Kovács Istvánnal.
Podmaniczky most elmondja a nagy riportot: hogyan történt a gyilkosság?
- Január 3-án este marcibányitéri lakásomból átmentem a sógornőm csalogányutcai otthonába. Ott lakott a feleségem, Ibolya és vele együtt Kovács mérnök, de Kovács nem volt otthon. Sonkát vittem és két liter rumot. A rumot megittuk együtt, majd a feleségem a nyakamba borult és azt zokogta, visszaköltözik hozzám, immár negyedszer! Akkor aztán hazamentünk kettesben az én marcibánytéri otthonomba, ahol folytattuk az evés-ivást. Egyszerre csak gyanús zajt hallottam az előszobából. Pisztolyom után nyúltam, csőre töltöttem és kimentem. Az ajtó előtt egy magastermetű férfival találtam szembe magam. Kovács István volt. „Ibivel akarok maradni” – mondotta. „Semmi keresnivalója itt – feleltem neki, majd dulakodni kezdtünk, ő arcul ütött… visszaütöttem.. a csőre töltött pisztoly elsült.. és Kovács István holtan bukott a földre.

Bilinszky Ibolya jelenése következik: egy naiv kislány szerepét játssza. Semmiről sem akar tudni.
- Mikor észrevettem, hogy Kovács utánam jött, elbújtam. Nem akartam, hogy összevesszenek miattam…
Igy mondja: „összevesszenek”
A tanácselnök megkérdezi: nincs-e lelkiismeretfurdalása, hogy két férfiéletet tett tönkre?
Mosolyogva válaszol:
- Hát, kérem….

A tárgyalást délután hat órakor elnapolták. Podmaniczky minden különösebb idegizgalom nélkül mehetett vissza a cellájába: neki már majdnem mindegy, hiszen őt már úgyis elítélték néhány héttel ezelőtt, ismert valutaügye miatt, 15 évi kényszermunkára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kétszázötven éves a kávé Kétszázötven éves a kávé
Valószinűleg igen kevesen tudják, hogy a kávé, amely egyik...
Állatorvosok nemzetközi kongresszusa Állatorvosok nemzetközi kongresszusa
Az állatorvosi tudomány az utolsó évtizedekben átlépte azokat a szűk...
Bácskai az idei első gyorskorcsolyázó-verseny győztese Bácskai az idei első gyorskorcsolyázó-verseny győztese
Vasárnap volt a jégsport első nagy vasárnapja. Már reggel 7 órakor...
A Martinique-sziget tűzhányója nem nyugszik
A Kis-Antillák szigetén a múlt év tavasza óta a vulkánok kitörése...
Nyilasok zöldingben csoportosan akartak felvonulni vasárnap a budai ferencrendi templom urnapi körmenetén Nyilasok zöldingben csoportosan akartak felvonulni vasárnap a budai...
A budai ferencrendi plébániatemplomban régi szokáshoz híven az...
A Magyar Nemzeti Bank arany- és devizakészletének felértékelése nem hoz változást az árfolyamjegyzésben A Magyar Nemzeti Bank arany- és devizakészletének felértékelése nem...
A Magyar Nemzeti Bank főtanácsülése a február 6-ki közgyűlésnek a...
Mibe került a boer háború? Mibe került a boer háború?
Elmaradt győzelmi ünnep. A harcztérről visszatért győztes Roberts...
Vasárnap kezdték meg a magyar szakácsversenyt Vasárnap kezdték meg a magyar szakácsversenyt
Föltünést keltő látványosság szinhelye néhány nap óta a Kossuth...
Náday Ferenc negyven éve a színpadon Náday Ferenc negyven éve a színpadon
NEGYVEN ÉVIG a művészetnek élni oly módon, hogy úgyszólva nyomtalanúl...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98