Dtum
Login with Facebookk
1946 | Szeptember

Repülőgépen raboltatta el gyermekét Budapestről egy amerikás magyar

Fantasztikus bűnügy egy szerencsétlen kisfiú körül
Amerikai ízű gyerekrablási ügy foglalkoztatja az államügyészséget. Rácz Péter rendőrnyomozó hadnagy felesége nemrégiben feljelentést tett a főkapitányságon, hogy első férjének szülei, akik jómódú csornai földbirtokosok, elrabolták gyermekét.


A feljelentés alapján megindult a nyomozás. Kiderült, hogy a feljelentés adatai megfelelnek a valóságnak. Az előzmények a következők:

Rácz Péterné első férje ifj. Pászti Sándor földbirtokos volt. 1935-ben kisfiúkkal együtt a házaspár Amerikába költözött. Egy ideig ott éltek, azután az asszony gyermekével együtt visszatért Magyarországra és újból magyar állampolgár lett. Az apa még Amerikában lemondott a gyermekéről és beleegyezett a válásba is.

Pásztiné a bombázás elől a kisfiút leküldte nagyszüleihez Csornára. A felszabadulás után kérte a nagyszülőket, hogy hozzák Budapestre gyermekét. Csornáról nyugtalanító válaszokat kapott, mire az asszony leutazott Csornára, de legnagyobb megdöbbenésére a kisfiút nem találta. Budapestre érkezve megtette a feljelentését a rendőrségen.

A detektívek megállapították, hogy az öreg Pásztiék az Amerikában élő fiúk felbujtására a legnagyobb titokban felhozták a gyermeket Budapestre. Az apa által az Egyesült Államokból küldött iratok segítségével és egy Németh nevű házaspárt közreműködésével a gyermeket repülőgépen kiszöktették Amerikába. A 13 éves kisfiú gond nélkül meg is érkezett. Kiderült azonban, hogy Pászti nem apai szeretetből vitette ki gyermekét. Gyermekét – ismeretlen okból – gyűlölte, sőt több ízben végezni is akart vele. Amerikai közjegyző előtt vallottak a tanuk, hogy Pászti egyszer magára zárta a kisgyermeket, a gázcsapot kinyitotta, de felesége szerencsére idejében érkezett haza és így a gaztett nem sikerült. Egy más alkalommal a fürdővízbe akarta fojtani gyermekét. Ezek az események bírták arra az asszonyt, hogy elhagyja urát és gyermekével visszatérjen Magyarországra.

A detektívek értetlenül állottak az eseményekkel szemben. Ilyen előzmények után különösen hatott, hogy az apa repülőgépen, anyagi áldozatok vállalásával, raboltatta el gyermekét. Az amerikai és a magyar rendőrség között több levélváltás folyt a furcsa bűnügyben, végül kiderült, hogy Pásztiban nem az apai szeretet ébredt fel, hanem a kapzsiság. Az amerikai törvények szerint ugyanis minden amerikai katona, aki a háborúban szolgálatot teljesített és gyermeke van, tekintélyes dollárösszeget kap az államtól. Pászti ilyen módon akart pénzhez jutni.

A főkapitányságon kihallgatták az anyát, aki sírva könyörgött, hogy segítsenek visszaszerezni elrabolt gyermekét. Kihallgatták az öreg Pásztiékat is, akik bevallották, hogy egy Németh nevű házaspárnál rejtették el a gyermeket, Némethék ugyancsak beismerő vallomást tettek.
Az iratok a rendőrségről az ügyészségre kerültek s most készül a vádirat a modern gyermekrablási bűnügyben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98