Dtum
Login with Facebookk
1927 | Október

Rovarok irtása vákuummal

A különböző káros férgeket és rovarokat mérgező hatású gázokkal (cián, kéndioxid), erős szagú anyagokkal (naftalin, terpentin, dohány) és magas hőmérséklettel stb. szokták irtani.

Ezeknek az eljárásoknak azonban mellékhatásai olyanok, hogy sok esetben alkalmatlanok, részben, mert megváltoztatják az anyagot melyből a rovarokat ki akarjuk irtani, pl. elszíntelenítik, részben kellemetlen szagúvá teszik; a ciánnal már sok szerencsétlenség történt, a magas hőfokot pedig nem minden anyag bírja el. Ezért most azzal próbálkoznak, hogy a levegő elvonásával megfullasszák a férgeket.

Ezt az eljárást legtöbbször az előbbi módszerekkel kombinálták, így D. B. Mackie 1 a dohányban lévő férgeket úgy teszi tönkre, hogy olyan magas hőfokot használ, amilyent az egyes dohányfajták csak elbírnak s azután vákuumba téve a még életben maradt férgeket, pusztítja el. W. Nagel 2 a ciánhidrogén hatását kombinálja vákuummal.

Tisztán vákuummal először Jousset de Bellesme kísérletezett s fel is jegyzi, hogy míg a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) 20 C°-on 5-6 órai kezelést is kibírnak, addig a pincebogarak (Blattidae) 2 óra múlva 12 C°-on elpusztulnak. Behatóan B. E. Back 4 és R. T. Cotton foglalkoztak e kérdéssel.

Ha üvegbura alá helyezett rovaroktól, a levegőt teljesen elvonjuk, a rovarok 2 percen belül mozdulatlanok lesznek s a hátukra fordulna. Ha rövid idő mulva levegőt bocsátottak hozzájuk, életműködésük új-megindult. Kivétel a lisztkukac (Tenebrio obscurus), amely ugyancsak 10 perc múlva fordul fel, de ha felélesztik is, pár perc mulva kimúlik.

Általában különböző az az idő, melyet a rovaroknak vákuumban kell tölteniök, hogy elpusztuljanak; függ a vákuum fokától is s eltarthat 1-7 napig is. A különböző rovarokkal a kísérletet egy olyan 8x8x8 láb nagyságú szobában végezték, amelyben egy ablakon át a rovarok megfigyelhetők voltak.

A fülkében egy 825 köbhüvelyk ürtartalmú üvegbura volt, melyben motoros szívókészülék segélyével 24-28, illetve 29 hüvelykes vákuumot állitottak elő, miközben a hőfok 60-70 F° volt. A barométer-állás 29.3-29.7 hüvelyk között változott. A kísérlet alkalmával 21-féle rovart vizsgáltak meg fejlődésük négy állapotában.

?? az eljárás kissé drága, de feltétlenül eredményes s megbízható. Jelentősége különösen műértékkel bíró tárgyaknál, régi miseruháknál, muzeális daraboknál megbecsülhetetlen.

Stitz János.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98