Dtum
Login with Facebookk
1935 | Október

A gazdaváltók leszámítolásáról, a bankfúziókról és az idegenforgalom valutáris jelentőségéről

A kamatláb leszállítása óta különböző hírek foglalkoztatják a budapesti piacot.
Egyesek tudni vélik, hogy a kamatlábleszállítás nagyobb fluktuációt idézett elő a betétek körül és hogy a tőke a magasabb kamatozást nyujtó vállalkozás, esetleg építkezés irányában mutat újabban komoly érdeklődést. Erről és a többi aktuális kérdésről alkalmunk volt megkérdezni Stein Emil dr., a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatója véleményét.

– A betéteknek a kamatláb leszállítása következtében
történő elszivárgását – mondta Stein Emil – csak nagyon kis mértékben tapasztalom. Nézetem szerint az a körülmény, hogy esetleg itt-ott némi mozgás mutatkozik, nem jelent mást, mint a tőkék egy részének a vállalkozás iránt való érdeklődését. Ez inkább a gazdasági élet élénkítését mozdítja elő. Ismétlem azonban, hogy én a kamatláb leszállítása óta sem látok semmiféle törést a takarékbetétek vonalán.

– Mutatkozik élénkebb kereslet a pénzintézetek részéről elsőrangú váltók iránt?

– A jóhitelű ipari és kereskedelmi vállaltok váltóit – mondta Stein Emil – szívesen veszik az intézetek, a váltóforgalommal kapcsolatban azonban rá kell mutatnom arra is, hogy az úgynevezett gazdaváltók leszámítolásával szemben is ugyanez a tendencia nyilvánulna meg az intézetek részéről, amennyiben a gazdaadósságok rendezését illetőleg tisztulna a helyzet.

– A Nemzeti Egység Pártjának részéről legutóbb éles támadás hangzott el a Magyar Nemzeti Bank ellen, hivatkozással az agrárérdekek mellőzésére. Mi a véleménye erről Méltóságodnak?

– A támadást a magam részéről teljesen megokolatlannak tartom, – felelte Stein Emil. – A Nemzeti Bank teljesen simán és akadálytalanul veszi fel azokat a váltókat, amelyek a gabona és egyéb termékek belföldi és külföldi forgalmának pénzügyi lebonyolításához szükséges hitelek előteremtésére szolgálnak és éppen ezért valamennyi fővárosi intézet, de azok is, amelyek a Nemzeti Banknál visszleszámítolási hitelkeretüket nem veszik igénybe, szívesen bocsátanak rendelkezésre megfelelő hitelt ily váltók céljaira. Anélkül, hogy politikai szempontból kívánnék foglalkozni ezzel a kérdéssel, meg kell állapítanom az objektív igazság jegyében, hogy a Nemzeti Bankot agrárius érdekekre való hivatkozással ért támadásnak alapja nincsen.

– Mi a helyzet a Speyer-kötvények visszavásárlása, a városok ilyen irányú adósságainak rendezése terén?

– A Speyer-kötvények visszavásárlása – mondta Stein Emil, – ezidőszerint szünetel.

– A bankfúziók kérdése végleg lekerült a napirendről?

– Ezt nem lehet mondani – hangzott a válasz, – nem vesztette el végleg aktualitását. A vidéki intézetek tekintetében a törekvés változatlanul fennáll és néhány konkrét esetben talán sikerülni is fog ily fúziókat lebonyolítani. A fővárosi pénzintézeteknél azonban az egész akciónak szünetelnie kell addig, amíg a külföldi adósságok rendezése nem jut konkrétebb stádiumba.

– Az idegenforgalomból származó valutáris előnyök miben mutatkoznak? Számíthat-e az ország a Nemzeti Bank devizakészletének gyarapodására?

– Az idegenforgalom elsősorban a zárolt pengők fokozatos felszívódásában érezteti hatását. Tudvalevően az idegenforgalmi pengőnek pénzügyi szempontból hármas tagozódása van. Az idegenforgalmi pengőkért befolyó valuták és devizák egy részét a Magyar Nemzeti Bank szabad rendelkezésre kapja meg, jelentősebb hányada pedig rövidlejáratú hitelezőink bizonyos csoportjainak kielégítésére szolgál. Már most minél nagyobb az idegenforgalom, annál több jut a Nemzeti Banknak szabad devizában.

Szóvátettük, hogy a Nemzeti Bank intézkedése következtében
a külföldi tulajdonképpen csak napi 100 pengő költőpénzzel rendelkezik Magyarországon, mert ennél nagyobb összegre nem lehet kiállítani a travellers-csekket.

– Ez a 100 pengő valóban nem mindig fedezi az idegen szükségletét.
Tudomásom szerint azonban a Nemzeti Bank rendkívüli előzékenységgel kezeli a kérdést és olyan esetben, ahol valószínű, hogy az idegennek az itteni kiadásaira van szüksége pengőre és semmiféle valutamanipulációnak a gyanuja nem merülhet fel, engedélyezi nagyobb összegű pengő felhasználását.

– Ami egyébként az idegenforgalom alakulását illeti
– mondta Stein Emil vezérigazgató, – a mult évvel szemben szép emelkedés mutatkozik. Az augusztus és szeptember különösen kedvező arányszámot mutat. Jelentkezett az itt megrendezett különféle kongresszusok értékes propagandisztikus hatása. Feltűnően erős az angolok ideözönlése, itt nagy emelkedés tapasztalható a multtal szemben. Az északi országokban kifejtett idegenforgalmi propagandának is, úgy látszik, jelentkeznek a gyümölcsei.

– Igen érdekes – folytatta Stein Emil – az aktív utazási forgalom
fellendülése Lengyelországgal kapcsolatban. A lengyel-magyar megállapodás értelmében az ideszóló lengyel vízum csak 100 zlotyba kerül, szemben a nyugati államokra érvényes mintegy 400 zloty díjjal. A megállapodást az IBUSz és a lengyel utazási iroda, az ORBISz kötötte meg. Napról-napra több lengyel vendég érkezik Magyarországra. A téli sport hívei ebben az évben előreláthatóan nagyobb számban fogják Lengyelországot felkereshetni, mert az említett megállapodás folytán zlotyk nagyobb tömegben fognak rendelkezésre állani. A német-magyar idegenforgalom alakulása is kedvező képet mutat. Az ide irányuló német utazási forgalomban pedig a MER (Mitteleuropäischen Reisebureau) csekkjei, amelyeket minden német megszerezhet, nagyon tekintélyes mértékben kerülnek felhasználásra.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Váltó
Szabóné Fricska Anna

Az értékpapírok között igen elterjedt volt a váltó használata, viszonylagos egyszerűsége és elérhetősége tette népszerűvé.

A váltó forgatható értékpapír, kiállítója vagy elfogadója kötelezettséget vállal arra, hogy a váltón szereplő összeget meghatározott helyen és időben saját maga (vagy egy harmadik fél) fogja megfizetni. A váltót lejárat előtt is meg lehet venni, ilyenkor az esedékességig járó kamatot felszámítják, ez az ún. leszámítolás.

 

A váltó forgalomképességét és biztonságát a váltójog szigorú szabályai garantálják, közülük talán legfontosabb a gyorsított bírói eljárás biztosítása és gyakorlata.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98