Dtum
Login with Facebookk
1912 | Október

A gyufatröszt létrehozásának előkészületei

A gyufatröszt előkészitésének munkálataiban a kiküldött bizottság annyira haladt, hogy az összes magyar gyufagyárak értékét fölbecsülte és megállapitotta, hogy az alakitandó részvénytársaság egyes telepeiért milyen megváltási ár volna fizetendő.

Az érdekelt vállalatok október első napjaiban teljes ülést fognak tartani, amelyen a bizottság eddigi munkájáról be fog számolni és javaslatokat fog tenni a további teendőkre nézve. A bizottság a becsléssel párhuzamosan több elkelő budapesti pénzintézettel is folytatott tárgyalásokat az üzemek megváltásához, illetőleg a részvénytársaság megalakulásához szükséges 10-12 millió K tőke megszerzése végett. Ebben az irányban a tárgyalások eddig még nem vezették eredményre és igy a teljes ülés után még folytatandók lesznek.

A terv az, hogy az alakitandó részvénytársaság mind a magyarországi gyufagyárakat megveszi, a foszforos gyufák gyártására berendezett üzemeket megszünteti, többieket pedig egységes központi vezetés alatt folytatja és az eladásokat is egyöntetűen eszközli, amiből az is folyik, hogy az egyes gyufafajták árait is a központi vezetőség fogja megállapítani.

Egyelőre 10 - 15%-os áremeléseket terveznek, de szóba került az is, hogy a gyufák viszonteladási árait is a tröszt központi vezetősége állapitsa meg. Erről és más részletkérdésekre nézve azonban még csak a további tárgyalások folyamán fognak megállapodni.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Tröszt
Szabóné Fricska Anna

Különböző együttműködési formákban óriás vállalatok jönnek létre azzal a céllal, hogy piacot uraló gazdasági helyzetet teremtsenek önmaguk számára, vagy korlátozzák a piaci versenyt. Ezek a monopolszervezetek; a tröszt az együttműködési forma jellemzői alapján a monopóliumok egyik típusa.


A tröszt a szövetkező vállalatok teljes összeolvadására épül (azaz jogi önállóságukat elveszítik). A tagok korábban a gazdasági élet azonos vagy egymással összefüggő területén működtek.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98