Nordenskjöld és a szerelem

Kántor Judit

Nordenskjöld a finnországi Helsingforsban született 1832 november 18-án. Atyja a finn bányaügyek vezetője volt s gyakran magával vitte fiát Szibériába s az Ural vidékére, tanúlmányútjaira, a mi bizonyára nagyban hozzájárúlt utazási hajlamainak kifejtéséhez.

 

Egyetemi tanúlmányait Nordenskjöld a helsingforsi egyetemen végezte s csakhamar ezután élénk irodalmi müködést fejtett ki a vegytan, ásványtan és állattan terén. Ennek elismeréseül kuratori állást nyert az egyetem mathemathikai-physikai karánál s egyúttal a bányaügyi hivatalban is működött. A svéd diákok finnországi látogatásákor mondott politikai beszédje miatt száműzetésre ítélték ép akkor, a mikor már-már tanári állást nyert hazája egyetemén.

 

Száműzetését Svédországban töltötte, a hol a stockholmi természetrajzi múzeum vezetője lett. Már a hatvanas évek elején részt vett egy kisebb expedíczióban a Spitzbergákra. Négy évvel később maga vezetett ugyanoda expedícziót s ezzel megkezdődik az ő vezetése alatt végbevitt svéd vállalkozások egész sora, a melyek a sarki kutatásban Svédországnak juttatták az elsőséget. Az expedícziók rendszerint a Spitzbergák felé indúltak s első eredményük ezek földjének és természeti viszonyainak beható megismerése lett. Nordenskjöld a tudományos kutatást helyezte vállalataiban mindig előtérbe s különböző útjai nyomán roppant gazdag anyagot nyújtott a földrajzi és természetrajzi irodalomnak.

A hetvenes években Nordenskjöld figyelme a szibériai tengervidékek felé fordúlt. Itt éjszak-keleti átjárás kéresése volt a megoldandó legnagyobb feladat. Nordenskjöld már 1875-ben és 1876-ban is igen eredményes útakat tett a káriai tengerben egész a Jeniszei folyó torkolatáig s ez útjai csak megerősítették abbeli hitében, hogy az egész szibériai tengerpartot körül lehet hajózni. Erre szervezte a nagyszabású *Vega*- expedícziót, mely 1878-ban indúlt el. Palanter tengertiszt, a jelenlegi svéd tengerészeti miniszter volt a *Vega* hajó vezetője.

 

Kevés expedíczió járt olyan sikerrel és olyan gazdag eredménynyel, mint ez. Még az 1878-iki évben csaknem egészen a Behring-szorosig ér a *Vega*. Itt aztán befagyott s a következő esztendőben folytatta útját a Csendes-Oczeánig. A szibériai átjárás ezzel föl volt fedezve. Gyakorlati haszna a hajóforgalomra e fölfedezésnek nem lett, mert bár ez az út jóval rövidebb minden más kelet felé vezető tengeri útnál, de a hajók mindig ki vannak téve a befagyás veszedelmének. Egy része azonban az Ob és Jeniszei torkolatáig máig is igen hasznos forgalmi útja a Szibéria felé törekvő hajóknak.

---

Ez után az utazás után, a mely Nordenskjöld nevét ünnepeltté tette az egész művelt világon, 1883-ban Grönlandba ment s nagyobb utakat tett a sziget belső részeinek jégmezőin. Nordenskjöld ugyanis lehetségesnek hitte, hogy Grönland belseje jégmentes s ezt a nézetet csak Nansen Frithjof czáfolta meg véglegesen, a ki egész Grönlandot keresztül-kasúl járta.

Ezekkel az utazásokkal Nordenskjöld méltán tekintette befejezettnek élete czélját s ezentúl elvonúltságban élt tudományos tanúlmányainak. Egy nagy térképgyűjteményt adott ki, ezenkívűl egy új furási módszert talált ki, az u. n. gyémántfurást, melynek segítségével bármely sziklás talajban is lehet kutakat fúrni.

Sikerekben és dicsőségben oly gazdag életének van egy kedves, regényes epizódja, melyet a következőkben mondunk el.

Nordenskjöld, bár svéd családból származott, lelkes finn hazafi volt és sohase feledkezett meg arról, hogy Finnország nem mindig volt orosz fenhatóság alatt. Egy ünnepélyes lakomán mondott is egy ilyen értelmű felköszöntőt, melynek eredménye az lett, hogy száműzték hazájából.

 

Ez pedig annál nagyobb csapás volt rá nézve, mert szerelmes volt Mannerheim Annába, a helsingforsi kormányzó leányába, a ki szerelmét viszonozta is. Mikor a két szerelmes elbúcsúzott egymástól, hűséget esküdtek egymásnak. Anna huga pedig, ki szintén be volt avatva a szerelmi titokba, megfogadta, hogy akárki kérje is meg, nem megy férjhez addig, a míg Anna szive vágya nem teljesűl.

Elmúlt egy év. Nordenskjöld, ki ekkor 26 éves volt, a stockholmi természetrajzi múzeum vezetője lett s ez állásában fényes jövő nyílt meg előtte. Közben sűrű levélváltás folyt közte és szerelmese közt. Egyszerre azonban Anna levelei kezdtek nagyon rendetlenű érkezni, majd egészen el is maradtak.

 

Nordenskjöldöt majd elemésztette az epedés, míg végre nem bírta már tovább: elhatározta, hogy nem törődve a száműzetéssel és a sulyos büntetéssel, Finnországba utazik.

Veszedelmes utazás volt ez: mindenfelől orosz kémektől körülvéve, a legkülönbözőbb álruhákban, gyalog, erdei rejtekutakon tette meg. Mikor megérkezett, egy orosz paraszttól megizente Annának, hogy egy Helsingfors melletti kis faluban várja.

Két hosszú napig várakozott s nem jött felelet. Nordenskjöld erre a városba indult. Utközben megtalálta a parasztot, a ki a tőle kapott pénzen holtrészegre itta magát s nem teljesítette a megbízást. Nordenskjöld erre újra remélni kezdett s Helsingsforsba érve, vakmerően egyenest imádottja házának tartott. Csakhamar meggyőződött arról, hogy Anna hű maradt hozzá, rendesen megírta leveleit, a melyeket azonban útközben elfogtak.

 

A leány atyja ugyanis, a kormányzó, gőgős nemes ember volt s nem akarta a polgári származású tudóshoz adni leányát. Mivel e mellett Nordenskjöldre folytonos veszedelemmel járt a Helsingforsban való tartózkodás, a szerelmesek elhatározták, hogy megszöknek.

 

Ekkor Nordenskjöld egy barátjával, egy orosz tudóssal találkozott, a kinek Nordenskjöld felvilágosításaira nagy szükség volt s a ki keresztűl vitte, hogy száműzetése alól feloldják. Most még csak a család ellenkezését kellett leküzdeni s a szerelmi regény a házasság boldog révében ért véget.