Dtum
Login with Facebookk
1939 | Január

A Magyar Élet Mozgalom szervezkedése

január 9.

A politikai világ érdeklődésének homlokterében természetesen Imrédy Béla miniszterelnök uj fajvédő mozgalma áll. Eredetileg ugy tervezték, hogy a mozgalom megszületésével egyidejűleg a Nemzeti Egység Pártja mai formájában megszünik, a pártkeretek leomlanak éa a párt, mint olyan beolvad a „Magyar Élet Mozgalomba”. Később a terv ugy módosult, hogy a kormánypárt megmarad és mint a mozgalom parlamenti frakciója fog szerepelni.


A Nemzeti Egység Pártja azonban saját jövőjét illetően más véleményen volt és a miniszterelnök az előterjesztett indokok alapján szintén szükségesnek tartotta a Gömbös Gyula által életrehívott politikai párt fennmaradását. A Nemzeti Egység Pártjának képviselőtagjai valamennyien megjelentek a vigadói nagygyűlésen, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a párt képviselői aktíven résztvesznek az uj mozgalomban. A párt vezető politikusai hangoztatták előttünk, hogy feltétlenül ragaszkodnak a különálláshoz és a külön szervezkedéshez.


Szombaton este Imrédy Béla miniszterelnöknél megjelent Bárczay János, a Nemzeti Egység Pártjának alelnöke. Mint ismeretes, Bárczay hatáskörébe tartozik a propaganda és a szervezkedés. Teljesen kidolgozott, hatalmas tervezetet nyujtott át Bárczay János a miniszterelnöknek a NEP szervezkedésére vonatkozóan. Imrédy és Bárczay több mint egy órán keresztül tanácskoztak arról, hogy a jövőben milyen irányu legyen és milyen keretek között mozogjon a Nemzeti Egység Pártjának szervezkedése.


Értesülésünk szerint függetlenül a Magyar Élet Mozgalom szervezkedésétől és akciójitól a Nemzeti Egység Pártja minden eddigit felülmuló agitációt kezd.


Minden politikai párt igyekszik felkészülni egy esetleges választásra, igy természetesen elsősorban a Nemzeti Egység Pártja is. Sorozatos gyüléseken fogják ismertetni a kormány reformpolitikáját és az a NEP vezetőségét egyáltalán nem fogja zavarni, hogy ugyankoor ugyanilyen irányu propagandatevékenységet fog kifejteni az Imrédy Béla által életrehivott Magyar Élet Mozgalom.


A Nemzeti Egység Pártjának konzervativ köreiben nem látják örömmel azt sem, hogy az uj mozgalomban vezető szerepet játszanak olyan politikai tényezők, akiket eddig részint a parlamentben, részint a parlamenten kívül a nagyközönség, mint a légszélsőségesebb demagógokat ismerte meg.


Igy például Imrédy Béla mozgalmának egyik főszervezője a Szálasi-féle Hungarista-párt volt igazgatója, aki onnan heves viták közepette lépett ki. Erősen részvesznek a mozgalomban azok a parlamenten kivüli fiatal elemek is, akiket eddig a különböző nyilasfrakciókban és pártokban lehetett látni. Természetes, hogy ilyen körülmények között  a NEP mérsékelt szárnya és a NEP vezetőségének egy része nem ragaszkodik ahhoz, hogy a párt és a mozgalom tulzottan együtthaladjon.


Az elkövetkezendő napokban megindul a Magyar Élet Mozgalomba való jelentkezés. Hangoztatják beavatott helyen, hogy  csakis önként jelentkező mozgalmi tagokra van szükség, a belépés senkire nem kötelező és arra senkit sem fognak kényszeríteni.


Ellenzéki körökben mégis attól félnek, hogy a Magyar Élet Mozgalomnál ugyanaz fog történni, mint Gömbös Gyula életében a Nemzeti Egység Pártjánál. Akkor az volt a jelszó: „Be a NEP-be!” Most az lesz a jelszó – mondják ellenzéki körökben: - „Be a MÉM-be!”


Ugy tudjuk, hogy a képviselőházban szóvá fogják tenni a mozgalom meginditását
és megnyugtató felvilágosításokat fognak kérni a miniszterelnöktől a mozgalom szervezkedésére vonatkozóan.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vitéz Imrédy Béla beszél a MÉM zászlóbontásán Bárczay János
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A MAC versenye a Gyermek-szanatórium javára A MAC versenye a Gyermek-szanatórium javára
A MAC pár év óta Szent István napján a kultúra és jótékonyság...
Apák, fiuk Apák, fiuk
Jól emlékszem, mert első reveláló benyomásom közé tartozott. A...
Nem lesz kocsmáros az Olasz bank Nem lesz kocsmáros az Olasz bank
Érdekes apróságról számolhatunk be, amely megmutatja, hogyan...
Erős iram, érdekes mérkőzés Erős iram, érdekes mérkőzés
Nagyvárad – Újpest 1:1 (1:0) Az utolsó hetek egyik legnagyobb...
Tetoválás Tetoválás
A színes bőrü népek között nagyon el van terjedve a tetoválás: a...
Kisemberek védelmét szolgálja a szabadidő-probléma megoldása Kisemberek védelmét szolgálja a szabadidő-probléma megoldása
A Teleki-kormány, főleg pedig az iparügyi minisztérium tovább...
A fecskék fészeképítése, a terepszemle A fecskék fészeképítése, a terepszemle
A színhely egy oszlopos folyosó, úgynevezett „ámbitus”,...
Altruista kartellek! Altruista kartellek!
A miniszterelnök a GyOSz-ban tartott beszédében nagy sikert aratott...
A bubifrizura legnagyobb diadala A bubifrizura legnagyobb diadala
Fekete Irén, a kiváló aradi színművésznő nemcsak tehetségéről, de...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98