Dtum
Login with Facebookk
1938 | Május

A NEP elnökének beszámolóbeszéde Hajdúszoposzlón

Hajduszoboszló, május 8.
Tasnádi Nagy András, a Nemzeti Egység Pártjának elnöke vasárnap beszámolóbeszédet mondott kerületének székhelyén, Hajduszoboszlón. Méltatta a Gömbös és Darányi kormányok érdemeit és részletesen ismertette a korány gazdasági és szociális intézkedéseit, adókönnyítéseit és beruházási programját.


Rámutatott a honvédség fejlesztésének szükségességére, amely biztosítani fogja azt, hogy nagyobb erőt tudunk mutatni kifelé is.


- Halaszthatatlan és elháríthatatlan kötelessége volt a kormánynak,
- úgymond – hogy a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslatot benyujtsa, mert nem engedhettük meg, hogy a keresztény társadalom a nemzet gazdasági életéből lassan kiszoruljon.


Ezután Marschall Ferenc földmívelésügyi miniszter szólalt fel:
- A jó földművelési politika – mondotta – ma egyuttal honvédelmi politika is.


Mikecz Ödön igazságügyminiszter beszédében a felforgató törekvésekről szólott:
- Azokkal szemben, akik a munkát veszélyeztetik és akik felforgatásra törekszenek, kettős feladata van a kormánynak: az egyik a felvilágosítás, második a megelőzés. Azok ellen, akik felforgatásra törekszenek, úgy kell eljárni, hogy egyszersmindenkorra eszükbe véssék, hogy nem lehet ebben az országban felforgatást csinálni. A kormány egy pillanatig sem fog habozni, hogy ilyen irányban a megfelelő intézkedések megtehessenek, ha azokra szükség van.


Beszéde végén hangoztatta az igazságügyminiszter, hogy a kormány munkájának máris látható eredményei vannak: szembe tudott szállni minden olyan mozgalommal, amely akár egyik, akár másik irányú túlzásba sodorhatta volna a nemzetet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98