Dtum
Login with Facebookk
1900 | Április

Törvény a telepités támogatásáról

4. § Minden telepesnek legalább 400 négyszögöl kiterjedésű belső telket kell kapnia.
Az egyes telepesnek adandó terület a beltelekkel együtt 10 holdnál kisebb és 80 holdnál nagyobb nem lehet.


6. § A vételár megállapitása szabad megegyezés tárgyát képezi.


7. § Ha a telepesek vagyoni helyzetüknél fogva házaikat nem képesek felépiteni, a telepitő
köteles a pénzért beszerzendő faanyagokra szükséges, de házankint 400 frtot meg nem haladó, legfeljebb 5%-os kölcsönről gondoskodni.


11. § Az állam által létesitendő telepitések eszközlésére az állam a földmivelésügyi minister rendelkezésére 3.000,000 forintot bocsát.


12. § Ezen három millió forint alapszerüleg kezelendő és csak telepitési czélokra (birtokvásárlás, telepes házépités és talajjavitás) használható oly módon, hogy mindig annyi birtok vásárolható, melynek ára az alap készletéből kitelik; a tőke mindig biztositva legyen és határozott idő alatt az alapba visszatérüljön. A tőke álladéka fogyasztható nem lévén, a telepeseknek adandó kedvezmények és a telepitési költségek a tőke után beszedendő legfeljebb 4%-os kamatból fedezendők.


18. § Azon telepes, ki a 15. §-ban emlitett első két évnek vételári kamataival vagy a további években vételár és kamatok fejében fizetendő járulékoknak legalább két évi részletével hátralékban van, telepéből birói uton kimozditható.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98