Dtum
Login with Facebookk
1900 | Január

Újévi poltikai üdvözletek

A miniszterelnöki palotából a szabadelvű párt tagjai, úgy szintén Széll Kálmán és az összes miniszterek kocsikon a Sándor-utczába, a képviselőházba hajtottak, hogy Perczel Dezső képviselőházi elnököt üdvözöljék az új-év alkalmából.

 

A függetlenségi párt két külön csoportja külön tisztelgett a párt vezéreinél: az egyik rész Kossuth Ferencznél, a másik rész Ugron Gábornál.

 

A Kossuth-párt nevében Komjáthy Béla üdvözölte a párt elnökét, Kossuth Ferenczet, a ki megköszönvén a bizalmat, kijelentette, hogy ő egy hajszálnyit sem akar eltérni a pártnak 32 év óta követett irányától, s közeledni látja a napot, mikor a közösügyek megszűnnek és csak az uralkodó személye tartja fen a kapcsolatot az örökös tartományokkal. A hármas-szövetségről is megemlékezett. Ehhez ragaszkodni kell.

 

Ez a figyelmeztetés természetesen eszébe juttatja mindenkinek, hogy a függetlenségi párt másik csoportja vezére, Ugron Gábor a delegáczióban támadással illette a hármas-szövetséget.


A néppárt is megjelent elnökeinél, Molnár János apátnál és gróf Zichy Nándornál, kik a párt fen tartását és buzgó müködését hangoztatták.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Dualizmus
Szabó Zoltán

A dualizmus 1867-ben az egyközpontú, dinasztikus Habsburg önkényuralmat, ezt a nem épp korszerű politikai rendszert váltotta fel.

Az új kor, az új berendezkedés: alkotmányos, liberális, parlamentáris királyság egy kétközpontú birodalomban. A Habsburg dinasztia, az osztrák-német uralkodó osztályok és a magyar nagybirtokos elit kiegyezett, nem kérdezve meg sem saját népeit, sem a birodalom többi népét vagy azok uralkodó osztályait. A birodalom lakóinak ekkor kevesebb, mint fele volt osztrák, német és magyar együttvéve.

 

Az új rend korszerű volt: pártokkal, választásokkal, legális ellenzékkel, működő, népképviseleti országgyűlésekkel.

(Jogos a többes szám: egy birodalmi gyűléssel Bécsben, egy magyar parlamenttel Budapesten, s egy horváttal Zágrábban). A cenzusos választójog is megfelelt az akkori európai gyakorlatnak. Egy francia történész jellemzése szerint: a magyarok vállalták a birodalom adóterheinek harmadát, cserébe megkapták a hatalom felét és a befolyás kétharmadát.

És milyen sikeres az új kor gazdaságilag, kulturálisan, külpolitikailag!

 

Az első világháborút megelőző negyedszázadban Magyarországé a három leggyorsabban növekedő gazdaság egyike a kontinensen.

Csökkent is hátrányunk a fejlettebb országokhoz képest – de csak csökkent, meg nem szűnt: utolérni Ausztriát és Csehországot sem tudtuk, a nyugat-európai államokról nem is beszélve. Micsoda virágzása irodalomnak, építészetnek, zenének – de nagy haladás az analfabétizmus visszaszorításában, a népoktatásban is. S a birodalom népei – köztük sok sorsáért aggódó kis nemzet is – viszonylagos biztonságban és relatív kulturális önállóságban élhettek.

 

Ám a dualizmus sem holmi aranykor.

Az 1867-ben még korszerű választási rendszer 1900-ban már elmaradott, hiszen ekkorra Európa-szerte elterjed az általános választójog; de a magyar elit foggal-körömmel védi a cenzust (a feltételekhez szabott, a felnőtt férfiak alig felét beemelő választójogot) mert fél a nemzetiségektől és saját munkásaitól, falusi nincstelenjeitől.

 

A dualizmus Achilles-sarka: a nemzetiségi kérdés.

A birodalomban 11 nemzet és egy sor más kisebbség, népcsoport, etnikum él. A két legnagyobb nép uralmát megtestesítő rendszer nem adekvát ezzel a sokféleséggel. A dualizmus működőképes, de reformálhatatlan. A magyar nagyhatalmi illúzió mellett/mögött ott lappang Trianon: nem fátumként, nem kikerülhetetlen sorscsapásként, de a majdani lehetőségek egyikeként. Ám ki látta, gondolta ezt akkor?

 

-y-n

 

                                                                                                                                                                                                   

 


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Üdvözlet Budapestről, 1900 Az Andrassy út a körönddel a századfordulón
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98