Dtum
Login with Facebookk
1900 | Június

A khínai forradalom előzményei

Khínát a kereszténység számára hiába akarták megnyerni, vagy legalább egy részét.

A kik a keresztény vallást terjeszteni odamentek, azok közül a hitbuzgó szerzetesek és lelkészek közül nagyon sokan vértanu halált szenvedtek. Kétszáz év alatt csak nagyon kicsiny területet tudott térítő utjának megszerezni a kereszténység s e kicsiny uton még kevesebb hiveket gyüjteni.

 

A roppant birodalom belsejébe be sem hatolhattak a téritők.

Nagyobb feladatnak ismerték föl ennél az európai hatalmak, hogy a kereskedelem terjedjen Khinában és Európa portékáin ott túladjanak. Ebben aztán az angolok igazán mesterek voltak és sikereiket, hasznukat a többi hatalom is megkivánta. Ezért a németek hadi és kereskedelmi hajóikkal Ázsiának tőlünk legtávolabbi részébe is eljutottak. Az idegenek már szárazon is elég mélyen befészkelődtek Khinába, mely ezer és ezer év óta a maga őskorába zárkózva éli világát.

Most Czu –Hszi császárné, a hatvannégy éves öreg asszony, ki 1861 óta különböző czimeken vezeti a kormányt a gyermek-és gyönge császárok helyett a palotában és az óriási birodalomban.

Gyülöl minden idegent, szivesen megismételné azt a mészárlást, mely a keresztények ellen két századdal ezelőtt történt. A boxerek lázadásának feje az özvegy császárné. Vezére, Tung-Fu –Csang, harmincezer emberrel áll Peking körül s fenyegeti az európai követségeket s a Tien –Csinből érkező segitő csapatokat.

 

Tavaly a khinai kormány 25,000 uj fegyvert és két millió töltést vásárolt Németországtól, a boxerek seregét ezzel szerelték föl.

Bizonytalanok a hirek a khinai fővárosból, hol az európai követségeket a khinaiak mintegy ostromolják, mert a táviró vonalakat elmetszették.Csakis az oroszok érkeztek tekintélyes számu erővel Pekingbe.

 

Vajjon ily körülmények között van-e sok sikerre kilátása a pápa és Ferencz József király közbenjárásának?

Hogy az európai hatalmak egyetértő és együttes eljárása biztosittassék a boxerek legyőzésére s a rendnek Khinában helyreállítására? A föltevés az, hogy vegyes haderővel Pekinget szállják meg, az özvegy császárnét fogják el s vigyék számkivetésbe,a fogoly császárt helyezzék vissza a hatalom birtokába s általa európai szellemben s a nagyhatalmak felügyelete alatt kormányoztassák Khinát a szerződések értelmében. A boxerekkel azután könnyen vélnek végezhetni.


De az orosz kormány mást akar.

Khinát a saját fönhatósága alá hajtani s az özvegy császárnéval egyetértve az angolokat, amerikaiakat és a többi nagyhatalmat eltávolítani khínától.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az európai diplomaciai kar bemutatkozása a kínai császárnak Sanghai hivatalnokok, 1900 Tiencsin egyik városkapuja Sanghai utcarészlet, 1900 Pekingi főutcza, 1900 Kina ,1900
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98