Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1900 | Március

Részeges pillangók

Tapasztalták, hogy némely állat szereti a szeszes italt. A ló különösen a vörös bort, a kutya pedig a sört szereti.

 

A német diákoknál szokásban van, hogy társas mulatozásokra a kutyáikat is elviszik, a melyek úgy rákapnak a sörivásra, hogy aztán versenyt isznak a gazdáikkal. De kisebb állatok sem vetik meg a szeszt, a mint ezt egy Tutt nevű angol természettudós érdekes kísérletekkel mutatta be egy nyilvános előadásában pillangókon.


Egy üvegharang alá több lepkét zárt, hímeket és nőstényeket vegyesen. A harang alatt különböző virágok is voltak. A nőstény pillangók a virágokra szállottak s a szirmokon levő vizcsepekkel oltották szomjokat. A hímek ellenben azokra a virágokra telepedtek, a melyek szirmai szeszszel voltak nedvesítve. Ezeknek a nedvét szítták aztán addig, a mig bódultan le nem hullottak: a szó szó szoros értelmében holt részegen.


A kisérletező, hogy állításait még szembetünőbben igazolja, az üvegharangba egy pohár vizet és egy erős angol pálinkát tett. A hím pillangók habozás nélkül, egyenesen a pálinkára szállottak s élvezettel szürcsölték az erős italt.


Mások is gyakran tapasztalták, hogy a szabadban hagyott likőrös poharak nagy vonzóerőt gyakorolnak a lepkékre. Reggelre minden ilyen pohárban találni egy-két aléltan heverő lepkét.
Érdekes és kevéssé megmagyarázható jelenség, hogy a nőstény lepke nem issza meg a szeszt, míg ezt más állatoknál nem tapasztalták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Rövidek Rövidek
Az Havas-ügynökség jelenti: Konduriotisz elnök vasárnap...
Park-kultúránk Park-kultúránk
A főváros tanács keserű panaszszal fordul a közönséghez és panaszának...
Tallózás az uj költségvetésben Tallózás az uj költségvetésben
Az alábbiakban bemutatunk néhány szemelvényt Fabinyi Tihamér...
Állami kedvezmények részvénytársaságoknak Állami kedvezmények részvénytársaságoknak
A Kugler Henrik utóda Gerbeaud rt.-ra a Fiumei kakaó- és...
Forradalom és forradom Forradalom és forradom
Forradalmon rendszerint - elég hibásan - erőszakos és hirtelen...
Rácz Lajos sokszorosan büntetett kasszafúrót gyanusítják a Hajtó rendőr elleni merénylettel Rácz Lajos sokszorosan büntetett kasszafúrót gyanusítják a Hajtó...
Vasárnap délben egy pillanatra fölcsillant annak a reménye a...
A vasuti forgalom korlátozása A vasuti forgalom korlátozása
A vasuti forgalom korlátozása ügyében február 11-én rendelet jelent...
Hajmáskéri tüzértelep Hajmáskéri tüzértelep
A közös hadsereg tüzérsége számára most avatták föl az új lövőtért a...
A belga király és Koburg Lujza herczegnő A belga király és Koburg Lujza herczegnő
A belga ujságok újabban sokat írnak arról a tárgyalásról, mely Koburg...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98