Dtum
Login with Facebookk
1900 | Szeptember

Kivégzés Pretoriában

A multkor hire jött, hogy Pretoriában összeesküvést fedeztek föl, melynek czélja volt az angol tisztek és Roberts angol fővezér kézrekerítése.

 

Az összeesküvők egyike volt Kordua Hans, tüzérségi hadnagy, a kit a becsületszó megszegésével és Roberts ellen szőtt összeesküvésben való részvétellel vádolnak. A vádlott beismerte bünösségét, de kijelentette, hogy angol titkos ügynökök bujtották föl. Tagadja, hogy Botha boer fővezérrel valaha összeköttetésben állott. Megkísérelte ugyan, hogy összeköttetésbe lépjen vele, de rajtakapták és visszavitték Pretoriába.

 

Kordua német származásu és augusztus 18-án az angol hadi törvényszék mint az összeköttetés főrészesét halálra itélte. Roberts a halálos ítéletet jóváhagyta, noha kiderült, hogy Gans nevű titkos ügynök müve az egész összeesküvés, a ki egynehány embert beugratott, s ezekről az angol főhadi parancsnokságra jelentette, hogy összeesküdtek.


Kordua hadnagyot augusztus 24-én reggel agyonlötték a pretoriai fogház udvarában.
Berlinben e kivégzés nagyon kinosa hatott, mert a Roberts által tanusított szigort sulyos hibának tartják, mely végzetessé válhatik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98