Dtum
Login with Facebookk
1901 | Augusztus

A makói kiállítás

A nagy kiállítások helyét nálunk is a kisebb vidéki kiállítások foglalták el, a mi helyes is, mert igy minden vidék megismeri és edzi az ilyen kis kiállítások révén a maga erejét, tudatára jut versenyképességének, valamint a termelésben mutatkozó netaláni hiányoknak és mulasztásoknak.


Az eddigi vidéki kiállítások kisebb-nagyobb sikere után némi érdeklődéssel várhattuk a makói kiállítás megnyitását, főleg mi, gyakorlott kiállítási emberek, a kik jó eleve tudtuk, hogy tíz évvel ezelőtt Csanádmegye lakosságának még csak négy százaléka foglalkozott iparral, hogy az egész megye területén alig van nehány füsölgő gyári kémény, s hogy a kevés ipar, a mi van, az sem ért még rá a technika modern vivmányai szerint való kifejlődésre.


Az első kellemes csalódás, a mi bennünket ért, az a kiállitás külső képének igen kedvező elrendezése volt. Egészen a nagy kiállítások mintájára készült a terjedelmes iparcsarnok, egy igen izléses, tágas, stílszerű kiállítási csarnok, mely bármely központi kiállítás keretében is komolyan számot tenne. Tervezője Pap József ottani épitőiparos.

 

E főépület előtt csinosan parkirozott, szép tér készűlt tele virágágyakkal, középen zenepavilonnal, jobbról-balról kiállítási melléképületekkel. A csarnokok belseje, diszitése, a csoportok szerencsés elosztása is igen ügyes rendezői kezekre vall, a mi együtt a makói kiállítás külső sikerét teljes összehangzatossággal biztosította.

 

A kiállítás belső tartalma is sokkal több, mint a mit a távoli vendégek remélni mertek. A fa-, fém- és ruházati iparágak, tehát a tulajdonképeni kézmüves mesterségek igen biztató jeleit mutatják a legelterjedtebb ipari foglalkozásoknak. Itt-ott kitűnő minták, másutt gondozásra, fejlesztésre érdemes kezdés, de már pártolásra méltó, igen jeles, versenyképes különlegességek is, milyenek, példáúl egy bőröndös kifogástalan készítményei, a gyümölcs-, vaj-, zsír és más nyers termény befogadására szánt fa-edények és dobozok, jó butorok stb. számot tennének a versenyzés magas fokán álló központi kiállításokon is. Hasonló elismerést érdemelnek a távolabbi városok (Arad, Szeged, H.-M.-Vásárhely, Békés) tanműhelyei is.


Dícséretes az is, hogy az említett kézművesiparágakban csak a napi használatra szánt közkeletű czikkekkel találkozunk. A „remek”-munkák iránt való hajlam, mintha letűnőfélben volna a jó alföldi iparosságnál, mely a jóra, gyakorlatira helyezi a sulyt és mellőzi a felesleges és divatját múlta czifraságokat és czafrangokat. Azonban az egyes ipari termelvények előállítása érdekében jelentkező modern technikai eszközök, nevezetesen a jobb anyag, jobb szerszám, segédgépek, új ipari eljárások alkalmazása, - a mi az ipari termelést jobbá és olcsóbbá teszi, - még jórészt ismeretlen fogalom. Őszinte elismeréssel kell végül megemlékeznünk a szépnemről, melynek kézi munkáiból igen kedves kis szobát állított össze ennek az osztálynak a rendezője, La Roche Boriska úrnő, a ki izléssel csoportosította a kézimunkában ügyes és járatos csanádi hölgyek szemrevaló készítményeit.


A kiállításnak két irányban lehet üdvös tanusága; t. i., ha a helyi közönség, megismervén a fölkarolásra és pártfogásra érdemes készitményeket, ezek érdekében társadalmi mozgalmat indít; másfelől pedig, ha a termelésben mutatkozó hézagokat a társadalom, a hatóság és az állam egyesűlt erővel pártolja és így vállvetett közös munkával érvényesítik jótékony befolyásukat a helyi ipar izmos és arányos kifejlesztése érdekében.

 

Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter jelentékeny anyagi támogatással biztosította a sikert, sőt személyesen is lejött megnyitni a kiállítást, aztán fáradhatatlan kitartással végig járt minden csarnokon, szóba ereszkedett minden kiállítóval, elismerő szavakban, buzdításban nem fukarkodott, de e mellett észrevette a hibákat, hiányokat is.


Az ilyen közvetlen érintkezésnek pedig a vidéken sokkal buzdítóbb a hatása, mint a fejlett góczpontokban. Ezért kétségtelenűl nagyban emelte a makói kiállítás hatását és eredményességét is a kereskedelmi kormány vezetőjének közvetlen, buzdító érdeklődése, bátorítása. Vegül pedig meg kell említenünk, hogy maga a kiállítást rendező város is határozott léptekkel emelkedik a modernebb vidéki nagy városok közé, terei szépek, szabályosak, utczái tágasak, középületei gyarapodnak, villamos világitása egészen modern, püspöki parkja pedig igen érdekes és vonzó speczialitás. Maga az egész város a czivilizáczió és kultúra felé törekszik minden alkotásában és ezt akarta szolgálni a makói kiállítás is.


Gelléri Mór

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Makói ipari kiállítás Makói kiállítás Makói ipari kiállítás Makói ipari kiállítás Makói ipari kiállítás Makói ipari kiállítás Makói ipari kiállítás
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98