Dtum
Login with Facebookk
1901 | Július

Az első magyar zenész- kongresszus


Hoszszas előkészület után történt, hogy a zene mindenfaju művelői július 2-ikán tanácskozásra gyűltek öszsze Budapesten. Az első magyar zenekongreszszus ez. A magyar zene művelői közül többen hiányoztak, de az irányítók közül elegen részt vettek a tanácskozásokban, a vidékről is több zeneművész, sőt Bécsből is ketten.

 

Gróf Szapáry volt a kongreszszus védője, kit küldöttség hívott meg a Royal fogadóban megnyílt tanácskozásra. Siposs Antal zongoraművész üdvözölte gróf Szapáry Pált. A tanácskozás sok dolog körül forgott, mert nálunk a zenészeti ügyek rendezetlenek s a zeneművelés nem olvadt bele az életbe, csak alkalmilag és kedvtelésből jelentkezik.

 

Először Ságh József indítványát fogadták el, hogy állandó testületet válaszszanak 50 tagból a zenei kongreszszus állandó tanácsát, mely a zene dolgaival foglalkozzék. Gróf Szapáry Pál egy budapesti zenepalota építését inditványozta, melyben több hangversenyterem is lenne. Remélhetőleg a kormány és a fővárosi hatóság is támogatná.

 

Egyhangúlag elfogadták. Előkerült aztán a zenészek országos nyugdíj-egyesületének ügye. Bogosich Mihály czimzetes püspök az egyházi zenekarok tökéletlenségére hívta föl a figyelmet. Majd a gomba-módra szaporodó zeneiskolák kerültek szóba.

 

Itt állami felügyelet volna szükséges. Hangzottak fejtegetések a a kötelező középiskolai zene és énekoktatásról. A bécsből jött Frank Ferencz németül mondta el, hogy Ausztriában is rosz a zenészek sorsa s ebben tényezők a katonai zenekarok,melyek elnyomják a művészetet. Beszélt a bécsi mintára szervezendő magyarországi zenészszövetségről, mely öszszeköttetésbe lépne a bécsivel.

 

Kövessi Ferencznek a katonai zenekarok ellen tartott előadását Donáth Lajos azzal egészítette ki, hogy akatonai zenekarokat a vidéki szinházakból is szorítsák ki, s a szinházi igazgatókat kötelezzék rendes zenekarok tartására. Sztojanovics Jenő ismert zeneszerző a katonai zenekarok fölött szintén éles hangon ítélt, mert 20 - 30 forintért játszanak egy este, így tehát művész zenekarok nem versenyezhetnek vele. Mióta Poroszországban eltiltották, hogy a katonai zenekarok egyenruhában játszanak, egészen megcsappant irántuk az érdeklődés. Így kellene tenni nálunk is a katonai zenekarok ellen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98