Egyetemi élet a középkorban

1901 | Június

Nehéz pontos magyarázatát adni annak, hogy a középkor második felében miként emelkedett egyszerre oly magas fokra egész Európában az egyetemi élet s hogy az a példa, melyet a legelső nagy egyetemek Bolognában, Párisban és Oxfordban adtak, mily hirtelen követőkre talált minden országban.

Csaknem mindenütt igyekeztek ebben az időben egyetemeket állitani, s bár e főiskolát kivétel nélkül az egyház kötelékében maradtak, mindenik egyetem oly sok jogot és kiváltságot kapott, hogy csaknem külön állam volt az államban. E mellett azonban az egyetemi életben nagy különbségek voltak, bár mindegyikben az egyházias szellem és a latin nyelv volt uralkodó.

Természetes, hogy ezeket a középkori egyetemeket nem kell mai mértékkel mérni. A theológiát és latin beszédet kivéve ma már egy jól vezetett középiskola növendéke is többet tud, mint azoknak az egyetemeknek egykori hallgatói. A mit tanúltak, az mind elemi dolog volt s igen gyakran ma már szinte nevetségesnek látszó ismeretekkel kapcsolatban.

Nyelvtan alatt a latin nyelv elemeit és néhány latin iró olvasását értették. A szónoklattan főkép a latin fogalmazás magyarázatából állott. Logika név alatt csak szabályokat és syllogismusokat tanúltak. Csillagászat gyanánt Ptolemaeus rendszerének ismertetésén kivül a csillagjóslás elemeit magyarázgatták, különösen a csillagok állitólagos hatását a születésekre. A számtan részben szintén babonás dolgok előadásából állott.

A legrégibb egyetemek magán alkotások s lassanként nőttek ki egyes hires barátok vagy jogászok tanítványainak szaporodása folytán és az első eset, hogy az állami hatalom törödött velük, a Barbarossa Frigyes császár ama rendeletében tünik fel, mely a tanúlók védelmére külön szabadalmakat állapitott meg, melyek valóságos alapjai a később oly erőssé lett önkormányzatnak.

Az egyetem hallgatói teljesen függetlenek voltak a városi és állami hatóságoktól, sőt még a tanárok családtagjai és a szolgák felett is csak az akadémiai tanács itélt. Tanúló nem tartozott katonáskodni; adót nem fizetett, sőt vámot sem. A leydeni diákok a vám nemfizetés kiváltságával egy izben annyira visszaéltek, hogy a törvényhozás kénytelen volt ezt a jogot korlátozni, de azért a diákok ivóképességét annyira becsülték, hogy azontúl is minden deáknak 80 gallon bort és 12 hordó sört vámfizetés nélkül lehetett magának vitetnie.

Mivel a városok jólléte nagyon függött a diákok számától, némely olasz városban halállal vagy agyonveréssel büntették azt a polgárt, a ki egy deákot más egyetemre csalt. A külföldi tanúlók jogainak megsértéseért a város volt felelős. Igen természetes, hogy az elkényeztetett tanúlók és a „filiszter” polgárok között gyakran voltak összezörrenések.

Oxfordban 1355-ben több napi csata is volt a tanúlók és a polgárok között, mely a bor jósága felett támadt veszekedésből keletkezett. Ez alkalommal több házat leromboltak s több templomot kiraboltak, úgy, hogy végre maga király és a pápai követ jelent meg békét csinálni, mely helyre állott, de a város négy évig pápai intendictum alatt maradt.

Heidelbergben kétszer is lázongtak a tanúlók annyira, hogy testületileg elhagyták a várost, mig nagy nehezen ki nem engesztelték őket. A tanúlóknak természetesen alig volt könyvük, mivel a könyvnyomtatás feltalálása előtt a könyvek nagyon ritkák és drágák voltak.

Gyakori eset volt, hogy a tanárok is csak töredékben ismerték azt a latin szerzőt, a kiről tanitottak. Rich Ödön, a később szentté avatott tudós érsek és theologiai tanár, csak az ó-testamentumot ismerte és székhelyén nem is volt teljes biblia. Némely zárdában több könyv volt, mint az egyetemeken, de a könyveket leláncolva tartották, hogy el ne lopják. A tanúlók rendszabályai közt természetesen sok furcsaság fordúl elő.

A prágai egyetem tanácsa meginti a fiatalokat, hogy csendesen legyenek a leczkéken, nem szabad nyeríteni, kukorékolni és pisszegni, sem kiabálni a később érkezőkre s idegenekre és nem szabad a leczkékre fegyvert hordaniok. Egy másik helyen megtiltják a tanúlóknak, hogy a házakba betörjenek és böjt idején húst lopjanak.

Az egyetemi tanúlás koronája a doktori diploma volt, melyet mindenkor nagy ünnepiességek között adtak ki, és méltán, mivel ez a diploma nemesi jogokat adott birtokosának, sőt a bécsi egyetem szabadalomlevele szerint még utódainak is. A doktor magasabb rangú volt, mint a kisnemes, s ez előbb juthatott be az udvarhoz, fegyvert és palástot viselhetett.

A párisi doktorok mentve voltak a polgárokra kivetett adóktól, gyermekeikből a szentlélek lovagjai s utódaikból máltai lovagok lehettek. Minden doktori diploma jogot adott arra, hogy az illető bárhol taníthasson s részt vehessen a tudományos fokozatok kiosztásában.

Ily diplomát sokszor adtak nőknek, igy Cordovában Lora Izabellának, Bolognában Gozadina Beltizának. A theologiai doktor fekete kalapot kapott jeléül, hogy meghalt a világra nézve; a jogtudor kalapjának veres szine azt jelentette, hogy a biboros király jogainak védője; az orvosi és bölcsészeti tudor ibolyaszinű kalapja pedig azt jelképezte, hogy az ily kalap viselői a kék égboltozaton keresték a tudományt és igazságot.

A kalap kereksége tökéletességet és tapasztalatot jelentett, meg azt is, hogy a doktor isteni védelemben részesül. Az újonnan felavatott doktor a nemesség jeléűl gyűrűt kapott s az eskü letétele után a rektor csókjában részesült, majd trombitaharsogás közben menetben vonúlt a tiszteletére adott közebédre.

Ez a közebéd Jenában a XVII-ik században két napig is eltartott, s oly kicsapongásokkal történt, hogy a választó fejedelem rendeletben adta ki, miszerint a doktori lakoma 250 tallérnál többe nem kerűlhet. Az egyetemen külön börtönök voltak a kihágásokban részes tanúlók számára; néha meg is virgácsolták őket, legtöbbnyire azonban csak bezárták és koplaltatták. Igen gyakran tartottak a diákok nagy lakomákat, s az olaszok már ekkor nagyon megbámúlták a német diákokat azért, hogy sokat tudtak inni. A tanárok is gyakran részt vettek a lakmározásban.