Dtum
Login with Facebookk
1901 | Június

Az uralkodó Prágában

Az uralkodó Prágában volt junius 12-ikétől 18-ikáig. Fényes, nagy kisérettel érkezett. A fogadtatás is lelkes és fényes volt. A felség a csehek „aranyos városában” – igy nevezik rajongva a csehek a régi fővárost, - melyet tiz év előtt, 1891-ben látogatott meg utoljára, nagy pompát fejtett ki, s minden idejét küldöttségek fogadására, közintézetek meglátogatására forditotta.

 

Az uralkodó prágai látogatása politikai esemény, s jelenti a kibékülés utját, mely a cseheknek tiz év óta oly zajos követelése és a korona tartózkodása közt irányt vett valamely czél felé. A czél még távol lehet, de a közeledés megtörtént, a békülő hajlam szembetünő.

 

Az uralkodó prágai látogatásának minden mozzanata csupa ünnep, hódolat és nagy óvatosság. Érzékenyen ügyeltek, hogy csehek és németek semmi ütődést ne szenvedjenek. A hivatalos beszédek, sőt a felség válasza is a két nyelven hangzott; a főbb a cseh nyelv volt, mert Prágában a cseheké a többség.

 

Az uralkodó először a cseh nemzeti szinháza látogatta meg, azután a német szinházat. A csehek jutottak mindenütt előtérbe, de a németek sem vesztek el a háttérben. Magyarországra nézve az a legfontosabb, hogy a régen vajudó gazdasági kiegyezést Ausztria miképen intézi el. Mert németek, lengyelek, csehek ez sem akarják megszavazni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Villamosság a toilette-asztalon Villamosság a toilette-asztalon
A letünt évszázadok történetének irói azokat az eseményeket tudták...
Ma vonják felelősségre az első vevőt az uzsora biróságon Ma vonják felelősségre az első vevőt az uzsora biróságon
A budapesti büntetőtörvényszék, mint uzsorabiróság hétfőn Korpáfy...
A nagyvilágból 1. -  A kávé ártalmai A nagyvilágból 1. - A kávé ártalmai
Miért nem emészti meg az ember bele önmagát? Az ember és az állatok...
Emberek röntgenfényben Emberek röntgenfényben
Röntgenszemmel nézve a világot, bizony az egészen más lenne, mint...
A vérkeringés csodái, a vér összetétele A vérkeringés csodái, a vér összetétele
A legtökéletesebb vasúti hálozat - Hogy működnek a vérsejtek...
A Duna-Rajna csatorna
Németországban már ma is élénken foglalkoznak azokkal a tervekkel,...
Hova jutottunk Hova jutottunk
A Bethlen-kormány távozása óta hivatalos és nemhivatalos helyről sok...
Hölgyúszóink nyerték Bécsben a városközi stafétát Hölgyúszóink nyerték Bécsben a városközi stafétát
A Dianabad a második napra is zsúfolásig megtellett. A Danubia-miting...
Párizs csalódva, London nyugodtan fogadta az olasz választ Párizs csalódva, London nyugodtan fogadta az olasz választ
Az olasz kormány elutasító válasza a francia közvéleményben általános...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98