Dtum
Login with Facebookk
1901 | November

A Vatikánban



A legtöbb idegennek, mikor Rómába ér s az utazás fáradalmát kipihente, ez az első szava kocsisához:
- Vatikán!
A barna arczú vetturino csördit egyet ostorával s a fürge carozza vígan gördül az örök város girbe-görbe utczáinak klasszikus, de hepe-hupás talaján a Trastévere, a Tiberis folyó jobbpartján elterülő városrész felé. Az Angyalvár előtt s a Borgo vecchio szűk és piszkos sikátor utczáján áthaladva megáll a kocsi, az utazó kiszáll és meglehetős lehangoltságot érez, hacsak véletlenül nem valamely sátoros vagy búcsújáró ünnepen érkezett, a mikor a rendesnél elevenebb, ünnepiesebb kép tárul elébe.


Közönséges napon a Péter-téren megállván, hátunk mögött – akárcsak a budapesti Kálvin-téren állnánk – villamos kocsik csöngetése, ujság-rikkancsok és kalmárok lármája, szóval egy modern nagyváros hétköznapi zaja döng, persze az olasz vérnek és temperamentumnak megfelelő magasabb hangnemben.


Előttünk azonban csönd van.


Csak a tér közepén, az óriási obeliszk két oldalán álló szökőkutak vize csobog halkan. Különben csönd és kő mindenütt, a merre tekintünk. Sehol egy fűszálnyi eleven zöldön nem pihenhet a szemünk. A háttérben a Péter-templom meglehetősen egyhangú, kopott sárga szinű homlokzata (a hatalmas kupolának csak a csúcsa látszik), előtte a nagy gránit lépcsőzet s ennek mintegy folytatásakép félkör alakban futó gyönyörű négyes oszlopsor ragadja meg a figyelmünket.

 

Magából a Vatikánból, a pápák világhírű palotájából, melyről annyit hallottunk és olvastunk s melyet a távolból oly pompásnak és nagyszerűnek festett képzeletünk itt közvetlenűl a tövében állván, alig látunk valamit. Csak a legmagasabb épületszárny felső emeletének és tetőzetének egy darabját, a mely szintén szürke és elmosódó vonalakból rajzolódik a csodás olasz ég eleven kék mezőjébe.


A sok fal és kő szinte ránehezedik a lelkünkre és tanácstalanúl állunk. Jó szerencse, hogy nem vagyunk egyedűl, mert bizony eltévednénk ebben a nagy kőerdőben. Itt vannak, mint mindenütt az ösmert globuson, a ködös Albion baedekeres fiai és leányai, a kik biztos léptekkel tartanak a jobbik oszlopsor irányába. Kövessük őket, megbízhatunk bennük, ők tudják itt a járást.


És valóban nehány percz múltán ott vagyunk a Vatikán bejárójánál. Óriási bronzkapu ez, melynek csak a fél szárnya van nyitva, de az is untig elég, hogy bejussunk rajta. A tarka egyenruhás svájczi gárdista végig néz rajtunk, azaz inkább csak az öltözetünkön, és ha kifogástalannak találja, nyugodtan mehetünk tovább az óriási előcsarnokon át a folyósók, termek, loggiák roppant tömkelegébe, - néhány ezerre rúg a számuk, - melyeket együttvéve a műkincsek világtárházának nevezhetünk.


A gyönyörű kép- és szoborgyűjteményekben az antik és renaissance művészet legtökéletesebb remekei ejtenek csodálatba, a páratlanúl dús könyvtárban néhány szép Korvinát látva, honi fuvalom csap felénk, mely azonban sokkalta kedvesebb volna nekünk, ha Budavárában, vagy Nemzeti Múzeumunkban lengedezne.


Mindezen töméntelen kincsek urát, a palota önkéntes foglyát, a pápát persze nem láthatjuk. Ám azért ő mindenütt jelen van, szinte kisér bennünket. Az egyik loggiáról lakosztálya látszik. Megállunk ott s lábújjhegyre ágaskodva nézünk a nagy néma ablakok felé. És halk suttogás hallik:


- Itt lakik ő….. Csöndesen, talán épen imádkozik…
Egy ablakból a kertjébe nyílik kilátás, sötét cziprusok és ernyős pinia-fenyők ligetére. Oda sereglünk és szájról-szájra jár:
- Ez a kedvencz nyári üdülő helye…
A sixtusi kápolnában Michel-Angelo varázslata alól fölocsúdva, megint csak ő róla esik szó:
- Ez a házi kápolnája. Itt osztotta utoljára áldását.


Az előcsarnokban, a Sala Reiga-ban, már olyanok is akadnak, a kik saját szemükkel látták, mikor ezen át hozták a szent atyát a sedia gestatórián az alabárdos testőrök s a piros ruhás komornyikok. Áldást is vettek tőle…


A mikor újra kijutunk a bronz-kapunk, kábultan zsong a fejünk s a Vatikánról még mindig nem tudunk képet alkotni magunknak. Ezért még föl kell másznunk az óriási kupolára, a hova különben – roppant hosszúságát nem tekintve – igen kényelmes szerpentin följáró vezet. Itt aztán kibontakozik előttünk a maga egész megragadó mivoltában ez a különböző időkorokban és stylusban épített páratlan épület-rengeteg.


Lampérth Géza

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Ostrom a titokzatos Mount-Everest ellen Ostrom a titokzatos Mount-Everest ellen
A Mount-Everest, a Himalája tibeti hegyóriás csoportjának és az...
Az orosz forradalom nagyanyója Az orosz forradalom nagyanyója
"Az orosz forradalom nagyanyója". Így nevezik Oroszországban Bresko...
Ellenzéki kiáltvány a parlament feloszlatásáról Ellenzéki kiáltvány a parlament feloszlatásáról
A kiáltvány azzal kezdi, hogy a képviselőházat fegyveres erővel...
Az antropológiai kutatások új otthona Berlinben Az antropológiai kutatások új otthona Berlinben
Az antropológiai kutatások új otthona Berlinben. Lundborg H., a...
Rövidek Rövidek
Vasárnap reggelre már tizenegy fiatalembert fogtak el a szombat este...
Az Országos Mezőgazdasági Kamara jelentése az 1927-ik évről Az Országos Mezőgazdasági Kamara jelentése az 1927-ik évről
A napokban hagyta el a sajtót az Országos Mezőgazdasági Kamara évi...
Magyar ember szenzációs találmányai Magyar ember szenzációs találmányai
Világra szóló szenzációról adunk hirt e sorokban. Egy olyan zseniális...
Pogromok Londonban Pogromok Londonban
Berlini ujságok írják, hogy anglia zsidó és angol ujságok jelentése...
A neuraszténia könnyen gyógyitható, a lelki jelenségek A neuraszténia könnyen gyógyitható, a lelki jelenségek
Dr. Frey Ernő idegorvos, egyetemi tanár nyilatkozata a Tolnai...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98