Dtum
Login with Facebookk
1901 | November

A Vatikánban



A legtöbb idegennek, mikor Rómába ér s az utazás fáradalmát kipihente, ez az első szava kocsisához:
- Vatikán!
A barna arczú vetturino csördit egyet ostorával s a fürge carozza vígan gördül az örök város girbe-görbe utczáinak klasszikus, de hepe-hupás talaján a Trastévere, a Tiberis folyó jobbpartján elterülő városrész felé. Az Angyalvár előtt s a Borgo vecchio szűk és piszkos sikátor utczáján áthaladva megáll a kocsi, az utazó kiszáll és meglehetős lehangoltságot érez, hacsak véletlenül nem valamely sátoros vagy búcsújáró ünnepen érkezett, a mikor a rendesnél elevenebb, ünnepiesebb kép tárul elébe.


Közönséges napon a Péter-téren megállván, hátunk mögött – akárcsak a budapesti Kálvin-téren állnánk – villamos kocsik csöngetése, ujság-rikkancsok és kalmárok lármája, szóval egy modern nagyváros hétköznapi zaja döng, persze az olasz vérnek és temperamentumnak megfelelő magasabb hangnemben.


Előttünk azonban csönd van.


Csak a tér közepén, az óriási obeliszk két oldalán álló szökőkutak vize csobog halkan. Különben csönd és kő mindenütt, a merre tekintünk. Sehol egy fűszálnyi eleven zöldön nem pihenhet a szemünk. A háttérben a Péter-templom meglehetősen egyhangú, kopott sárga szinű homlokzata (a hatalmas kupolának csak a csúcsa látszik), előtte a nagy gránit lépcsőzet s ennek mintegy folytatásakép félkör alakban futó gyönyörű négyes oszlopsor ragadja meg a figyelmünket.

 

Magából a Vatikánból, a pápák világhírű palotájából, melyről annyit hallottunk és olvastunk s melyet a távolból oly pompásnak és nagyszerűnek festett képzeletünk itt közvetlenűl a tövében állván, alig látunk valamit. Csak a legmagasabb épületszárny felső emeletének és tetőzetének egy darabját, a mely szintén szürke és elmosódó vonalakból rajzolódik a csodás olasz ég eleven kék mezőjébe.


A sok fal és kő szinte ránehezedik a lelkünkre és tanácstalanúl állunk. Jó szerencse, hogy nem vagyunk egyedűl, mert bizony eltévednénk ebben a nagy kőerdőben. Itt vannak, mint mindenütt az ösmert globuson, a ködös Albion baedekeres fiai és leányai, a kik biztos léptekkel tartanak a jobbik oszlopsor irányába. Kövessük őket, megbízhatunk bennük, ők tudják itt a járást.


És valóban nehány percz múltán ott vagyunk a Vatikán bejárójánál. Óriási bronzkapu ez, melynek csak a fél szárnya van nyitva, de az is untig elég, hogy bejussunk rajta. A tarka egyenruhás svájczi gárdista végig néz rajtunk, azaz inkább csak az öltözetünkön, és ha kifogástalannak találja, nyugodtan mehetünk tovább az óriási előcsarnokon át a folyósók, termek, loggiák roppant tömkelegébe, - néhány ezerre rúg a számuk, - melyeket együttvéve a műkincsek világtárházának nevezhetünk.


A gyönyörű kép- és szoborgyűjteményekben az antik és renaissance művészet legtökéletesebb remekei ejtenek csodálatba, a páratlanúl dús könyvtárban néhány szép Korvinát látva, honi fuvalom csap felénk, mely azonban sokkalta kedvesebb volna nekünk, ha Budavárában, vagy Nemzeti Múzeumunkban lengedezne.


Mindezen töméntelen kincsek urát, a palota önkéntes foglyát, a pápát persze nem láthatjuk. Ám azért ő mindenütt jelen van, szinte kisér bennünket. Az egyik loggiáról lakosztálya látszik. Megállunk ott s lábújjhegyre ágaskodva nézünk a nagy néma ablakok felé. És halk suttogás hallik:


- Itt lakik ő….. Csöndesen, talán épen imádkozik…
Egy ablakból a kertjébe nyílik kilátás, sötét cziprusok és ernyős pinia-fenyők ligetére. Oda sereglünk és szájról-szájra jár:
- Ez a kedvencz nyári üdülő helye…
A sixtusi kápolnában Michel-Angelo varázslata alól fölocsúdva, megint csak ő róla esik szó:
- Ez a házi kápolnája. Itt osztotta utoljára áldását.


Az előcsarnokban, a Sala Reiga-ban, már olyanok is akadnak, a kik saját szemükkel látták, mikor ezen át hozták a szent atyát a sedia gestatórián az alabárdos testőrök s a piros ruhás komornyikok. Áldást is vettek tőle…


A mikor újra kijutunk a bronz-kapunk, kábultan zsong a fejünk s a Vatikánról még mindig nem tudunk képet alkotni magunknak. Ezért még föl kell másznunk az óriási kupolára, a hova különben – roppant hosszúságát nem tekintve – igen kényelmes szerpentin följáró vezet. Itt aztán kibontakozik előttünk a maga egész megragadó mivoltában ez a különböző időkorokban és stylusban épített páratlan épület-rengeteg.


Lampérth Géza

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az Ugron-párt helyzete Az Ugron-párt helyzete
A függetlenségi párt tudvalevőleg ketté oszlott főleg azon a...
 Új ellenfél – régi ellenség Új ellenfél – régi ellenség
A világ összes vezető férfia között egy se volt, a ki annyi...
Harc a tenger alatt Harc a tenger alatt
A modern hadviselés már nem elégszik meg azokkal a harci eszközökkel,...
Hegyi Aranka Hegyi Aranka
Ha igaz, hogy a szinész elérte a maga művészete legnagyobb...
A katonaság szaporítása Japánban A katonaság szaporítása Japánban
A japán kormány sem marad tétlen az oroszok nagy mértékű...
Romulus és Remus a futballpályán Romulus és Remus a futballpályán
A kora délutáni eső kis tengerszemeket vetett az üllői úti elé,...
Pavlovics képviselő ügye Pavlovics képviselő ügye
Pavlovics Lyubomír, a török-becsei kerület képviselője ellen...
Magyarország atlétikai bajnokságai Magyarország atlétikai bajnokságai
Mintegy 8000 főnyi közönség jelent meg a Hungária-uti sporttelep...
Magyarország 1919. évi gyalogló bajnokságai Magyarország 1919. évi gyalogló bajnokságai
10 km-es szenior bajnok: Szablár Péter (FTC) Hétfőn délelőtt 10...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98