Dtum
Login with Facebookk
1901 | November

Jókainé Nagy Bella botránya

Jókainé vendégszereplése vidéki színházaknál. Jókainé Nagy Bella asszony, a ki azelőtt a budai szinkörben s a vidéken több helyen sikerrel szerepelt, most a legnagyobb vidéki városok szinpadjain lép fel. Körútját Pozsonyban kezdte november 5-én, Voss Richard "Éva grófnő" czímű darabjában.

 

A művésznő sikerrel játszotta a főszerepet. A közönség megtöltötte a szinházat, a zenekarból koszorúkat nyújtottak át. Az előadás alatt némi csendzavarás történt, a mit azonban a közönség igen határozottan visszautasított s a csendzavaróknak, két ifjúnak el kellett távoznia.


Jókainé második föllépése november 7-ikére volt kitűzve. De mivel hire terjedt, hogy tüntetésre készűlnek, Jókai Mór következő táviratot küldte Relle igazgatónak; "Pozsonyból hazatért barátaimtól értesülve a látott ellenséges érzületekről nőm ellenében, nem engedhetem nőmnek, hogy a pozsonyi színpadon többé föllépjen.

 

Ezt kérem a közönséggel tudatni. Híve Jókai Mór." Relle igazgató telefon útján igyekezett Jókait a tilalom visszavonására bírni, de hasztalanul; sőt Jókai a délutáni gyorsvonattal maga is Pozsonyba érkezett, hogy a föllépést megakadályozza.

 

Így aztán Jókainé föllépése "Dalmá" -ban elmaradt. Brolly Tivadar pozsonyi polgármester másnap megjelent Jókai Mór lakásán, és a város polgársága nevében mély sajnálkozását fejezte ki ama bántalmazás felett, a mely a nemzet költőjét Pozsony városában érte, a melynek ő díszpolgára.

 

Biztosította Jókait Pozsony polgárságának határtalan szeretetéről és ragaszkodásáról, valamint arról, hogy a város polgársága azoktól a tüntetésektől, a melyek Jókainét a szinházban érték, teljesen távol állt. Jókai rendkívül meghatottan válaszolt, megköszönve a tisztelgést. A Jókai-pár délután visszautazott Budapestre.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Jókainék
Szabó Ágnes

Jókainak két felesége is volt. Mindkét házassága botrányokkal indult. Az első házasságánál ő volt a túl fiatal, a másodiknál a felesége. Mindkét alkalommal elhagyták egy időre barátai. Első neje miatt még Petőfi is megszakította vele a barátságot, az öreg Jókainé pedig teljesen belebetegedett, sőt minden vagyonából kitagadta kedvenc fiát.

 

Ki volt ez a veszedelmes asszony? Ő volt Laborfalvi Róza, a leggyönyörűbb Gertrúdisz, akit Jókai valaha is látott. A legenda szerint ama nagy március 15-én este látták meg egymást a színpadon. Róza asszony harmincegy éves volt ekkor. Abban az időben ez már vészterhes kor volt egy nő életében. (Jókai még csak 23 éves volt.)


Hiába nyüzsögnek a "barátok" és a család kettejük szétszakításán, mégiscsak esküvő lesz a szerelemből.. A világ lassan megbékült házasságukkal - az anya azonban sohasem bocsájt meg (Hja' az anyai szív!).


1886-ig éltek kiegyensúlyozott házasságban. Csendesen megöregedtek, nagy pompával elbúcsúztatta a színpad is Róza asszonyt, aztán maradt a kert, a házi gondok. Napjaikba a legtöbb színt (III.) Róza, örökbefogadott unokájuk vitte. Őt várták haza féltve, aki Párizsban tanult festészetet Munkácsy mesternél. 1886-ban Róza asszonyt hirtelen leteríti egy tüdőgyulladás, ami végzetes lesz számára.
Nehezen áll talpra Jókai az özvegységben. Róza lánya-unokája tartja benne az életet. Ifjú Róza hamarosan Feszty Árpád felesége lesz, és nagy szeretettel veszik körül  a "Pápit". Új házat vesznek, ahol az emelet Pápié, a földszint és a hatalmas műterem a fiataloké, hiszen mindketten festők. Vidám vendégjárástól hangos a ház, megszületik Mariska is, akivel csak Pápi tudja megértetni magát. (Bródy Sándor említi, hogy Jókai babanyelv-szótárat is készített)


" Nem lévén már többet ambiciói sem a olitikában,sem az irodalomban, vágyai más irányba kezdtek elkalandozni. Leginkább színésznők kötötték le a figyelmét, kiket este játszani látott, s kik hódolattal közeledtek a nagy íróhoz, annak protekciójától fényes előmenetelt remélvén."


Homályos peltykák keringnek erre is arra is Grósz Bella kisasszonyról aki még csak húsz éves.
"Míg végre 1899 őszén szeptember 16-án kipattan minden. A lapok a leghitelesebb formában meghozzák a hírt, hogy a hetvennégy éves aggastyán megházasodott, elvett egy fiatal színésznőt, Grósz Bella kisasszonyt. Az egész országon végigszáguldott a villám gyorsaságával a pikáns hír. És feltárultak egész meztelenségükben a kínos családi jelenetek, melyek azt megelőzték, a baráti közbelépések és minden egyéb, ami azzal összefüggött, végighurcolva a dicsőségtől körülragyogott emberi főt a parázna beszédek, gúnyos tréfák kloákáján. Minden jobbérzésű embernek fájdalmat, lehangoltságot okozott ez."  (Mikszáth: Jókai Mór élete és kora)


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98