Dtum
Login with Facebookk
1901 | Október

Szerb miniszterek botránya

Szerbiában a királyi család botrányai után már a miniszterek botrányaira került a sor. Az ugynevezett *lakodalmi minisztérium*-ban, melyet a király nősülésekor nevezett ki, Vaszics ezredes hadügyminiszter és Marinkovics oktatásügyi miniszter volt a minisztérium két legfiatalabb tagja, s a király legkedvesebb embere.

 

A két miniszter igen jó barátságban élt, s régi szerb szokás szerint csak testvérnek hívta egymást. A hadügyminiszternek nagyon szép és nagyon kikapós felesége volt; az oktatásügyi miniszternek nem volt ugyan felesége, de ő is kikapós volt.

 

Az ezredes csakhamar féltékenykedni kezdett, s folyton czivakodott a feleségével, a ki végre is megunta a házsártoskodást, a hazament szüleihez. Vaszics miniszter erre Marinkovics kollegáját bepanaszolta a királynál, s bejelentette, hogy a felesége elcsábítójával nem maradhat egy minisztériumban. A király nem akarta egyiket sem megsérteni, s mindkettejüket elcsapta a miniszterségből.

 

Az elkeseredett férj most már a szentszékhez fordult s válópört indított. Mind a két fél harmincz negyven tanut jelentett be, s az igen sokáig tartó tárgyaláson a férj és feleség valóságos drámai jelenteket rögtönzött. A papok nem tudták őket kiegyezésre bírni s végre abban állapodtak meg, hogy a házasfelek között levő engesztelhetetlen gyülölet alapján bontották föl a házasságot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98