Dtum
Login with Facebookk
1901 | Október

A Nemzeti Szalon őszi kiállítása

A nemzeti Szalon újonnan szervezett igazgatósága érdekes műtárlatot rendezett az őszre, s ezt okt. 20-án nyitotta meg nagy közönség jelenlétében Kadocha-Lippich Elek, miniszteri osztálytanácsos, a közoktatási miniszter nevében.

 

A kiállítást a megnyitást megelőző napon Wlassics Gyula kultuszminiszter is megtekintette s igen elismerőleg nyilatkozott róla. A vásárlás is mindjárt szépen indult.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kiállítás – A Nemzeti Szalon tárlata
Kántor Judit

Több száz darab festményt és szobrot állítottak ki az október 20-án megnyíló tárlaton. A nagyközönségnek Kadocha-Lippich Elek minisztériumi osztálytanácsos ajánlotta figyelmébe. A kiállító térben jellemző anyaghasználat alapján csoportosították a kiállítás képeit. A legfrissebb szemléletű műveket a harmadik teremben helyezték el, ahol a Hollósy iskolához tartozó művészek állítottak ki.


A legelső teremben a grafikai műfajok szerepeltek, a második és negyedik teremben tempera- és olajképanyag volt látható. Korabeli híradások kiemelték Stettka Gyula Budapest sorozatát, ahol a festő mint tájkép- és városképfestő mutatkozik be. Kiemelt színvonalú művek voltak Markó Ernő és Olgyai Ferenc atmoszférikus képei is.


A Nemzeti Szalon kiállításai később, a század nagy részében Csipkerózsika álmot aludtak, majd a század utolsó évtizedében újraéledt a régi, már majdnem elfelejtett gondolat.

 

Sajnos az újraélesztés nem volt túl sikeres, ugyanis vidéki iskolák nélkül került megrendezésre, így Budapest Szalon lett belőle. Hiányoztak a vásárhelyiek, Nyugat-Magyarország jeles mesterei is. Ez az újraértelmezett Nemzeti Szalon elvesztette azt a varázsát, ami létrehozásakor még megvolt.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szappanos Galéria Stettka Gyula  Férfi fejtanulmány Olgyai Ferenc Rózsafa
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98