Dtum
Login with Facebookk
1901 | Szeptember

Élő lámpás

A természet legérdekesebb jelenségei közé tartoznak kétségtelenűl azok a rovarok s más állatfajták, melyek testük bizonyos részéből fényt árasztanak. A Szent János-bogarat, mely a legközönségesebb ilyen állat, bizonyára mindenki ismeri: nyári éjszakákon csapatostól nyüzsögnek a pázsiton, bokrokon. 


Mindeddig azonban senki se gondolt arra, hogy ebből a költői bogárból s általában a világító állatokból hasznot lehetne húzni. Egy párisi természetbúvár, Dubois Rafael fejében azonban megfogamzott az eszme s mivel ily irányú kisérletei eddig is sokat igérő eredményűek voltak, valószinű, hogy az élő világító anyag a jövőben gyakorlati valósággá válik. 


Hogy e gondolat megvalósítása mennyire hasznot hajtó volna, nyilvános lesz, ha megtudjuk, mily drága aránylag ma minden világítószer. A legelterjedtebb s kétségtelenűl a legjobb, a villamos világítás nagy pazarlást kíván: ugyanis az ív- és izzólámpák, melyeknek csak világítás volna a feladatuk, a beléjük vezetett villamos erély nagy részét hő formájában adják ki, a mi pedig fölösleges. A villamosság tehát ma még nincs elég gazdaságosan kihasználva.


Képzelhető tehát, hogy egy olcsó és jó világítási eszköznek nagy jövője lehet. Mivel pedig a világító erő forrásának gazdaságos kihasználása teszi a világító anyagot olcsóvá, nyilvánvaló, hogy az oly fény, melyet a természet ilyen gazdaságos úton állít elő, az ember számára is olcsó világító szer lehet.

 

Már pedig bebizonyított dolog, hogy az amerikai világító bogárkák például negyvenszer olcsóbban, azaz negyvenszer kevesebb villamos erély fogyasztásával hoztak létre ugyanannyi fénymennyiséget, mint a mi legjobb ívlámpáink.

 

Bennet, egy más természettudós szerint a világító czápa hasának ragyogásával képes volna egy egész szobát megvilágítani a repülő halaknál viszont a száj-üregből sugárzik a fény, mely szintén igen erős. Legfényesebben nyilatkozik azonban meg ez az állati világító erő az olykor látható tenger-égéseknél, melyek a tengerben úszó apró világító állatkák milliárdjaitól származik.

 

Hátra vannak még a baktériumok. Az orvosi tudomány és a tekhnika már gyakran volt kénytelen foglalkozni ezekkel a végtelen kicsi, az állat- és növényvilág határán levő sejt-képződményekkel, hogy azonban egyszer lámpásul lesznek használhatók, erre még eddig senki sem gondolt.

 

Most azonban Dubois rájött, hogy az ú. n. photobakteriumok, azaz világító bakteriumok legjobb és legolcsóbb világító anyagot adják. Legjobb az az anyag, oly értelemben, hogy szemre a lehető legkevésbé bántó, a mit például a villanyfényről nem lehet elmondani. Olcsó pedig annyiban, hogy az általa kifejlesztett sugarak közt roppant kevés a világításra használhatatlan hő-sugár, ú. n. *fekete sugár*.


Dubois egy nyilvános előadásban szélesebb körü közönség előtt is beszámolt kutatásai gyakorlati eredményeiről. Itt bemutatta a módszerét, melylyel az élő világítóanyagot előállítja. Mint minden baktériumot és mikrobát, ezeket a világító állatokat is ú. n. tenyészágyakban kell fejleszteni. Azaz egy olyan folyadékban kell elhelyezni bizonyos mennyiségű baktériumot, melyben ezek aztán bő táplálékot lelvén, gyorsabban fejlődhessenek.

 

Ebben az esetben a világítási bakteriumok esetében a tenyész ágy nedve vízből, tengeri sóból s még három különösen a fényszórást elősegítő anyagból keresendő össze. Dubois különösen szereti az ú. n. aspergint, egy aspergából nyerhető vegyületet használni. Természetes, hogy ha ez a tápláló nedv jól van összeállítva, a belé helyezett baktériumok gyorsan és szaporán fejlődnek.

 

Nem alapúl tehát ez az egész tenyésztési módszer más néven, mint például a disznó- vagy marhahízlalás. Mindkét esetben az állatokat úgy táplálják, hogy az emberi czéloknak minél inkább megfelelővé fejlődjenek, a sertésnél ez a czél minél több háj, zsír, stb., a világító baktériumoknál minél több fény létrehozása.


Az így fejlesztett világító anyag tehát nem lesz egyéb, mint egy nedv, melyben milliárd meg milliárd világító baktérium nyüzsög.

 

Ezek aztán a sötétben világítani kezdenek s így a folyadékot magával is világítóvá teszik. Úgy, hogy ha ezzel a folyadékkal megtöltünk egy üveggömböt, ezt pompásan lámpáúl lehet használni. Duboisnak már sikerült ilyen folyadékkal egy egész termet megvilágítani.

 

Eddig még csak a holdvilághoz hasonló fényt tudott fejleszteni: de úgy is képesek voltak a jelenlevők egymás arczvonásait megkülönböztetni, sőt olvasni s az óra számjait felismerni.


E fény hatása este, alkonyattájban nagy, különösen ha előbb a szemünket nehány percznyi sötét szobában való tartózkodással kipihenhetjük. Duboisnak különben az a véleménye, hogy ez a gyöngéd világosság, melyet ő *folyékony holdfénynek* nevez, - idővel erősebbé s így használhatóbbá tehető lesz. Különös sajátossága még ennek a fénynek, hogy sugarai a Röntgen-féle X sugarakhoz hasonló átható képességgel bírnak.

 

Ha például a világító tenyész-ágy s egy érzékeny, fénykép létrehozására alkalmas vegyileg preparált lemez közé egy fa- vagy papír lapot állítunk, a lemezen mégis kép fog támadni. A mi annak a bizonyossága, hogy a lemezen változásokat előidézni képes fénysugarak a közbeállított lapon áthatottak.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Biolumineszcencia
Kántor Judit

A szokatlan fénnyel járó jelenségek mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját. Főleg, ha ezek a fények olyan tárgyakból – esetleg élőlényekből – sugároztak, melyeknek általában nem természetük az ilyesmi. Többnyire babonás félelmek kapcsolódtak hozzájuk – lett légyen szó akár a lidércfényről, akár Conan Doyle nevezetes kutyájáról.


A huszadik századi újságokban is több híradás szólt hasonló esetekről. Tudósítottak például a kanadai farmerről, aki éjszaka azt látta, hogy a napközben felaprított fa világít az udvaron, vagy a kislányról, akinek kötője és szoknyája világított az erdőben való játék után.


A rejtélyt Raphael Dubois francia tudós fejtette meg, aki először írta le a biolumineszcencia jelenségét. Eredetileg kagylókkal kezdett kísérletezni, amelyekből „világító kivonatot” állított elő. Érdekesnek tartotta, hogy a „kivonat” csak hideg vízben világít, melegben „nem működik”.

 

Ebből arra következtetett, hogy a jelenséghez két különböző anyag szükséges és közülük az egyik hő hatására elbomlik. A hőre érzéketlen anyagot luciferinnek, a másikat luciferáznak keresztelte, vélhetően a fényhozó Lucifer tiszteletére. (Később persze kiderült, hogy kellenek ám még ehhez magnézium-ionok, adenozin-trifoszfát és oxigén is - de ez sokkal később történt.)


Dubois leírta azt is, hogy a folyamat során a luciferin gerjesztődik, majd a többletenergiát fény formájában adja le. Közben hő nem keletkezik, vagyis a reakció hatásfoka száz százalékos, végeredménye pedig „hideg fény”.


Azóta természetesen már sokféle felhasználási lehetősége akadt a felfedezésnek, használja például az orvoslás is a vízben vagy a húgyutakban levő baktériumok kimutatására. Lámpába csavarható luciferines izzóról még nem tudunk…


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98