Dtum
Login with Facebookk
1902 | December

Ausztrália, mint az emberiség bölcsője

Kevés hely meghatározásában merült fel oly sok különböző nézet, mint a paradicsom kertjének helyében. A legáltalánosabb vélemény, a melyet régi hagyomány támogat, a Tigris és Eufrates folyók vidékére, Mezopotamia tájékára helyezi az emberiség szülőföldjét.

 

Sok hive volt és van annak a pártnak is, mely Arábiában keresi az oly hamar elveszett paradicsomi boldogság szinhelyét, de azok sincsenek épen kevesen, a kik azt hiszik, hogy Ádám és Éva története csak Indiában folyhatott le.

 

Kevesebben vannak már, de mégis vannak, a kik Skandináviában látják azt a helyet, a honnan az emberi nem kiindúlt és elárasztotta az egész föl kerekségét. Most azonban egy új elméletet bocsátott világgá egy Schoetensack nevű heidelbergi tudós német, a mely elmélet arra épen elég jó, hogy a kérdésben fennálló zavart még nagyobbá tegye, annyit pedig megérdemel, hogy mint kuriózumot felemlitsük.


Schoetensack a berlini antropológiai társulatban olvasta fel fejtegetését, a melynek végeredménye az, hogy az emberiség bölcsője nem ringott Ázsia semmiféle vidékén, de Európában sem, hanem kizárólag csakis Ausztráliában. Nézete indokolásául elegendőnek tartja a következőket:


Az emberiség szerinte nem születhetett meg oly helyen, a melyen veszedelmes ragadozó állatok vannak. Mert különben ősállapotában, mezítelen és fegyvertelen lévén, híjával mindennemű védelmi s támadó eszköznek a kezdetleges szellemi tulajdonságokkal felszerelten, nem ismerve azokat a módokat, melyekkel ruhára és melegre tehet szert, nem bírva mást, csak növényi táplálékot szerezni, nem birta volna sem megvédeni magát, sem fentartani életét oly helyen, a hol gonosz indulatú fenevadak vannak. Így tehát csak ott élhetett az első ember, a hol csupa békés, szelíd növényevőkből áll az állatvilág.


Ilyen vidék pedig, mondja Schoctensack, csak egy van az egész föld kerekségén s ez Ausztrália, a milyennek ma látjuk s a milyen lehetett egykor, a mikor még egy szárazföld volt Szumatrával, Borneóval, Jávával, stb.

 

Csakhogy itt van egy bökkenő, a mely a tudós német elmélete ellen szól: ennek az akkor a tenger által még szigetekre nem osztott szárazföldnek éjszaki részén, különösen Borneo szigetén vagy egy állat, mely nem húsevő ugyan, de mégis csekély veszedelmet okozhatott az ősembernek: az orangután. Schoetensack megoldja ezt a nehézséget is, még pedig a következőképen:


Az első emberek, nyilván az orángutángoktól való félelmükben, elköltöztek az egykori nagy ausztráliai szárazföld éjszaki részéből délre s a tenger időközben elválasztotta Borneót s a többi szigeteket, a mi kétségkívül igen hasznos dolog volt, mert így legalább az orangutángok sem mehettek az elbujdosott emberek után, boszantani őket.


Mindez a harmadkorban történt. Ez időben pedig, veszedelmes fenevadak nélkűl, Ausztrália nagyon könnyű zsákmányt nyújtott az ősembernek az ott élő szelid emlős állatok alakjában, melyek közül különösen a különböző erszényesek jellemzetesek Ausztrália állatvilágára.

Így élt aztán az emberiség, melynek Ausztráliában maradt része a mai ottani benszülöttek. A többiekből, a kik elszóródtak a föld kerekségén, lett kellő átalakulások útján a többi különböző emberfaj.


A nevezetes a dologban pedgi az, hogy a pithecanthropus, az ismert legkezdetlegesebb emberfaj, csakugyan arról a vidékről való, a hova Schoeetensack helyezi el az ember bölcsőjét.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Honnan jöttünk?
Kántor Judit

A legújabb genetikai felfedezések szerint az emberi faj mindössze 4 millió éve létezik. A „közös ősről” először az orángutánok (18 millió éve),majd a csimpánz és az ember váltak le. A genetikai vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a csimpánzokkal a DNS-ünk közel 67%-ban megegyezik.


Schoetensack 1902-ben publikált kutatási eredményei, melyek az ausztrál származásról szóltak, sokáig nagyon népszerűnek bizonyultak tudományos körökben; volt annyira népszerű legalábbis, hogy megingassa a „vetélytárs” elmélet, nevezetesen az afrikai eredet elképzelését. Sokáig a két teória párhuzamosan élt, belőlük született a „kettős eredet – párhuzamos fejlődés” mítosza, mely szerint az emberiség egyidőben több helyen alakult ki és paralel fejlődött.


A legújabb genetikai kutatások azt igazolják, hogy az „emberiség bölcsője” valójában Afrikában volt s a többi rassztól jelentősen eltérő ausztrál bennszülöttek ősei is innen származhattak.


A szétválás időpontját kb.50 ezer évvel ezelőttre teszik, abban az időben pedig – a kontinensek maitól jelentősen eltérő elhelyezkedése miatt – nem jelentett problémát a földrészeken átívelő vándorlás.


Az ausztrál őslakosok eszközeinek, kultúrájának jelentős eltéréseit ma azzal magyarázzák a kutatók, hogy az Ausztráliát Pápua-Újguineával összekötő földnyúlvány 8000 éve elmerült, így a többi rasszal való kapcsolat megszakadt és az első európai telepesek érkezéséig, vagyis a 17. századig nem is alakult ki újra.


A korai ember vándorlásának feltételezett iránya Afrikából Kis-Ázsiába, innen Délkelet –Ázsiába majd a csendes-óceáni térségbe vezetett, Eurázsia csak ezután következett. Az Újvilágban jelent meg az ember legutoljára; egy 2005-ben elvégzett genetikai vizsgálat szerint ezt a területet eredetileg egy hetven főből álló csoport népesítette be.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98