Dtum
Login with Facebookk
1902 | Január

Konfliktus a németek és a lengyelek között

A németek és lengyelek harcza

A Poroszországhoz csatolt lengyelek harcza a németek ellen nagyon erős visszhangot keltett nemcsak mindenütt a szlávok közt, hanem ott is, a hol a németeket nem szeretik. A franczia lapok hosszu czikkeket közölnek a pozeni lengyelek elnyomatásáról. Oroszország több helyén tüntetnek a németek elen, még pedgi maguk a katonatisztek. A kievi helyőrségnek majdnem valamennyi tisztje kisebb-nagyobb összeget írt alá azok családjainak számára, a kiket a wrescheni ügy miatt itéltek el.
Galicziában szenvedélyes haraggal fordulnak a lengyelek minden ellen, a mi német. A kereskedők nem akarnak Németországban vásárolni. A galicziai tartománygyülésen Czartoriszky herczeg tiltakozást olvasott föl a német erőszakoskodások ellen és a szétszórt lengyelek legmélyebb testvéri érzésének rendületlenségét hirdette. Ez az eset alkalmat adott a német erőszakoskodások ellen és a szétszórt lengyelek legmélyebb testvéri érzésének rendületlenségét hirdette. Ez az eset alkalmat adott a német koránynak, hogy hivatalosan szólaljon Bécsben, a hol megnyugtató választ adtak.


A wrescheni lengyel gyermekek karácsonya

Talán sehol a világon nem folyt le olyan megható karácsonyfa-ünnepély, mint az utóbbi időben hiressé vált Wreschen kis német-lengyelországi városkában, a hol Pnuntki gróf a saját kastélyában rendezett ünnepély az elitélt lengyelek gyermekeinek.
A kastély nagytermében négy hatalmas karácsonyfa volt fölállitva, teleaggatva ajándékkal. A diszes karácsonyfákat hatszáz gyermek állta körül. Ezek közül tizenhárom gyermek, a kiket a német tanitók megvesszőztek, külön emelvényen volt elhelyezve. A gróf az ünnepély elején lelkes beszédet intézett a gyermekekhez, emlékeztetvén őket a nemzetük iránt való kötelességre. Azután kiosztotta köztük az értékes ajándékokat, d végül valamennyi gyermek rázenditett a lengyel himnuszra.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Lengyelország határai
Lóczy István

Erre a viszonylag egyszerű kérdésre nem volt mindig könnyű a válasz. A lengyel állam középkori virágzását követően a 17. századtól hanyatlásnak indult. Jelentős része volt ebben azoknak a nemesi szabadságjogoknak, amelyek a lengyel nemesség számára mindennél fontosabb értéket jelentettek, és amelyek a külső szemlélők számára sokszor az anarchia megfelelői voltak. Erős és agresszív szomszédaival sem tudott eredményesen szembeszállni, így 1772 és 1795 között három alkalommal is felosztották területét a szomszédos hatalmak, és végül az egykori Lengyelországot Poroszország, Oroszország és Ausztria birtokolta. A felosztottság az egész 19. századot jellemezte.


Amikor 1918 után ismét szuverén állammá alakult, Lengyelország a mai elhelyezkedésénél keletebbre terült el, Lvov és Vilno például lengyel város volt, és a lengyel határok Minszk közelében húzódtak. Nyugaton és északon azonban ott volt Poroszország, övé volt a mai Wroclaw (Breslau néven), valamint a tengerpart jelentős része. Ez a helyzet a második világháborúig volt érvényes, amikor az országot először felosztották Németország és a Szovjetúnió között, majd a békekötésnél kissé nyugatabbra tolták, amelynek következtében a Szovjetunió korábbi lengyel, Lengyelország pedig német területeket kapott.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Galícia térképe Lemberg (a mai Lvov) térképe A lembergi vasútállomás Lemberg Lemberg, a piactér A lembergi vasútállomás Zsidó iskolásgyerekek Lembergben
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98