Dtum
Login with Facebookk
1902 | Január

Szerb pénzügyi válság

A hivatalnokok és a vidéki katonatisztek nagyon rendetlenül kapják fizetésüket. Csak a belgrádi helyőrséggel tesznek kivételt. Sándor király ugyanis jól tudja, hogy személyének biztonsága a belgrádi helyörségtől függ. Épen ezért nemcsak arról gondoskodott, hogy ennek tagjai az ő hű emberei legyenek, hanem fizetésüket is a legpontosabban kiadják. Popovics pénzügyminiszter első sorban Berlinben keresett kölcsönt. A szerb politikusok el se tudják képzelni, mi lesz Szerbiával, ha Popovics miniszter nem tud kölcsönt szerezni.


Bécsi lapok szerint a bécsi bankárok mindnyájan tudják, még pedig igen jó forrásból, hogy Belgrádban minden órában döntő fordulat következhetik be s hogy a szerb kormány fél a nép elégedetlenségének hatalmas kitöréséről. Erre az a körülmény szolgáltat alkalmat, hogy Sándor király a mult év eseményei és izgalmai következtében ugy szellemileg, mint testileg rendkivül elgyengült. Már a tökéletes közömbösség állapotába jutott s már nem birja kormányzati ügyeknek szentelni az idejét. Ennek következtében a miniszterium hovatovább képtelen lesz az ország kormányzására. Ha forradalom törne ki, bizonyos, hogy Karagyorgyevics azonnal megjelennék Belgrádban.


Berlini lapok is foglalkoznak a szerbiai szomoru állapotokkal. Forradalmat jósolnak, megjegyezve, hogy a nép bizalma a Karagyorgyevicsek felé fordul. Azt állitják, hogy Nikita montenegrói fejedelem pétervári utja a szerb trónörökléssel van kapcsolatban. Auszria-Magyarország arra hajlandó, hogy Karagyorgyevics Péter herczeg idősebb fiát tegyék trónörökösnek, hajlandó rá Sándor király is, csak Draga királyné ellenzi. Popovics, a szerb pénzügyminiszter Bécsben is megfordult, hogy az államadósságok törlesztésére kölcsönt vegyen fel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98