Dtum
Login with Facebookk
1902 | Május

Vidéken drágább a hitel

A kik néhány héttel azelőtt a kamatlábnak  1/2 %-al való redukálásához fűzték a viszonyok jobbrafordulásának reményét, alaposan csalódtak.
Mert e körülmény, sajnos, a legkisebb mértékben sem tudta fokozni a vállalkozó kedvet, a mi nélkül pedig előnyös fordulat el sem képzelhető. 

Hisz ha teljesen kiveszett a vállalkozó kedv, nagyon könnyen meg lehet érteni, hogy van pénz bőven, de a ki kapna, annak nem kell, akinek pedig szüksége volna reá, az hitelképtelen.
Tudomásom szerint minden pénzintézetnek, legyen az akármilyen kicsi is, a gazdasági érdekeket kellene istápolnia, a kölcsön adott pénzzel lehetővé kellene tenni, hogy az iparos, a a kereskedő és a földmives intensivebben folytathassa foglalkozását. És kérdem, hogy e helyett mit látunk? 

A nagyobb intézetek majdnem kivétel nélkül kötelességük magaslatán állanak.
Tisztességes haszonra dolgozva előnyére vannak a kölcsöntkérőknek. Ezekben az intézetekben 8%-on felül nem szedetik kamat, sőt igen sok az azon kamatlábon alóli kölcsön. E helyet a falusi intézetek kényük szerint zsarolják a szegény népet, mert hiszen az ő ügyfeleik legnagyobb része kevés vagyonnal biró kisbirtokos sőt napszámosok is. A kinek van valamire való vagyona, az a nagyobb intézetektől vesz kölcsön olcsóbb kamatra és előnyösebb feltételek mellett.

Hol itt az igazság?
Az állam szó nélkül adja meg az engedélyt, szó nélkül hagyja a legmesszebbmenő visszaélést is. Azt hiszem ideje volna már ezen segiteni.

Sztamorai János

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98