Látogatás Szada Yakkonál
A japáni szintársulat itt időzésének utolsó napján, február 28-ikán délután lapunknak egyik munkatársa és Jantyik Mátyás jeles festőművészünk meglátogatták Royal-szállóbeli lakásukon a társulat vezetőit, Kavakami urat és Szada Yakko asszonyt.
A látogatás czélja egyrészt az volt, hogy a japáni szinészetről és különösen a nálunk járt szintársulatról és tagjairól való adatainkat kibővitsük, másrészt pedig, hogy megmutassuk s az eredetivel összehasonlíthassuk Jantyik Mátyásnak azt a kis olajfestményét, melyet a művész Szada Yakkóról az első előadásán nyert benyomások alapján festett s melyet lapunk mai számában talál az olvasó.
A mint névjegyeinket az érdekes művészpárnak beküldöttük, elénkbe jött dr. Matsumura úr, a jelenleg Budapesten időző két japáni tudós egyike, a ki itt természetrajzi búvárlatokkal foglalkozik s felajánlott, hogy a társalgást ő fogja közvetíteni, mivel honfitársai anyanyelvükön kívül csak angolul értenek kissé s e nyelvet se tökéletesen beszélik. A szobába belépve, Kavakami úr fogadott bennünket lekötelező szivességgel.
A tágas fogadói szoba spanyolfallal volt két részre osztva. A spanyolfalon innen az ablak melletti kis kerek asztalnál két fiatal szinész azzal foglalatoskodott, hogy a budapesti lapoknak előadásaikról szóló jelentéseit kivagdalta s egy nagy albumba ragasztotta. Kavakami úr európai szabású ruhába volt öltözve.
Mint legtöbb japáni, kis termetű ő is, sovány, de csontos és mint a szerepeiben előforduló, sokszor ugyancsak fárasztó erőgyakorlatok mutatják, erős ember. Barna arczát ritkás fekete bajusz és kecskeszakáll árnyalja be. A társalgás részint önkéntes tolmácsunk közvetitésével németűl, részint pedig angolúl folyt s kérdéseinkre a jeles szinművész közvetlen szivélyességgel adta meg feleleteit.
Örömét fejezte ki, hogy művészete a magyar műértők közt is tetszésre talált. Elmondta, hogy a mult év májusa óta egyfolytában utaznak Európában városról-városra s mindenütt szives fogadtatásra találtak. Budapestről Romániába mennek, innen pedig Szent-Pétervárra s itt is befejezvén előadásaikat, hazatérnek Japánba.
Olyan értelemben, mint minálunk, Japánban nincsenek állami pártolásban részesülő szinházak; a szinészi pálya még mindig nem részesül olyan megbecsülésben, mint a hogy megérdemelné. E tekintetben azonban újabban nagy haladás észlelhető s Kavakami és társulata is ennek szolgálatában áll, a mennyiben csupa előkelőbb családokból való s míveltebb tagból van összeállítva, mig eddig többnyire csak az alsóbb társadalmi osztályok fiai léptek a szinpadra. Nagy kitüntetés számba megy, hogy egy ízben a császár előtt is bemutathatták művészetüket, a mi eddgi nagyon kevés japáni szinésznek volt megengedve.
Megkérdeztük, hogy Danjuro, a hires japáni szinész, a kiről legutóbbi számunknak a japáni drámáról és szinpadról szóló czikkében tettünk emlitést, él-e még? Elmondotta, hogy él, de öreg már, 65 éves és, mint nemrég értesült beteg is.
Jantyik Mátyásnak Szada Yakkóról festett képe igen meglepte hasonlósága által, különösen, mikor megmagyaráztuk neki, hogy a szinpadról benyomások alapján, emlékezetből készült. Ezután bemutatott nejének is, bár megjegyezte, hogy a művésznő gyengélkedik.
Szada Yakko japáni öltözetben volt, finom, színes virággal és aranynyal himzett selyem köntös volt rajta, a milyen a japáni nőket ábrázoló képekről eléggé ismeretes. Kecses, ringó lépésekkel jött felénk s szives mosolylyal nyujtotta kezét. Megmutattuk neki is az arczképet, melynek láttára meglepetve kiáltott fel s élénken beszélt róla honfitársaival, japánúl.
Az erre kifejlődött társalgás során, engedve kérésünknek, előhozott egy csomag, blokkszerűen összefűzött hosszúkás alakú, s repülő darvak rajzaival diszitett levélpapirt s ecsettel és tintával ráirta a nevét, fölébe japáni szokás szerint egy jelmondatot.
A lapunkban (facsimilében közölt irás jobbrról balra, a sorok pedig felülről lefelé olvasandók.) A jelmondat értelme, tolmácsunk magyarázata szerint ez: „A szabadban hallani a csalogány dalát”; verses formájú japáni közmondás.
Kavakami is oda irta nejéé mellé a nevét, szintén költői idézettel. Egy történeti költeményből vette az idézetet, melynek tárgya az, hogy egy ötszáz év előtti császárt elűzött a sogun (kormányzó) és számkivetette egy messze szigetre. A császárhoz elment hivei közül egy előkelő főúr és biztosította róla, hogy előbb-utóbb segítségére fognak menni. A jelmondat ezt a segítségre vonatkozó igéretet foglalja versbe.
A művésznő, bár élénken és jókedvűen társalgott velünk (ő tud a társaságból legjobban angolúl), kissé gyöngélkedőnek látszott, miért is a már félórára nyúlt érdekes társalgást félbeszakítva, szivélyes búcsúvétel után eltávoztunk.
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!