Paál László (1846-1879)

1902 | November

Volt nekünk egy tragikus sorsú festőművészünk, a ki 23 évvel ezelőtt akkor halt meg, a mikor a várva-várt, nehéz munkával kiérdemelt siker megérintette. Meghalt a charetoni őrültek házában.

Művei szétszóródtak a legkülönbözőbb gyűjteményekbe, honnét csak nagy fáradsággal sikerült egy részüket összegyűjteni. Mielőtt kiállításuk megnyilt volna, 12 műve a tűz martaléka lett, köztük egyik fő műve is, egy hatalmas vászon, mely Paál eredeti szinfelfogását, költői érzését, biztos technikáját fényesen igazolta volna. De megmaradt művei is beszédes bizonyságai nagy tehetségének.

Megosztás:

Paál Lászlóra emlékezve

Kántor Judit

Volt a magyar festészetnek egy olyan tájképfestője, aki érzékenységének köszönhetően kiemelkedik a kortárs magyar tájképábrázolók közül.

Nem követte a kor divatját, a színrobbanásokra épített kompozíciós megoldásokat. Nem érdekelte a hatásosság, hanem a táj mint motívum intimitását kereste és találta meg piktúrájában. Paál festészetében lényeges mozzanat volt, amikor egy angol műpártoló segítségével Angliába utazik.

Itt ismerkedik meg Constable festészetével, valamint az angol akvarell iskola törekvéseivel. Munkáiban megjelennek azok a laza foltkezelések, melyek művészetének lényegéhez vezetett el. Munkácsy barátságának köszönhető, hogy Párizsba megy, és a „plein air” tanulmányozására csatlakozik a Párizs környékén működő barbizoni festőkhöz. Camille Corot festményeinek gyöngyház csillogása, fényértelmezése tovább kristályosítják piktúráját.

A francia művészettörténet a mai napig emlegeti Paál barbizoni tevékenységét. Későn, 1902-ben a Nemzeti Szalonban rendezték meg gyűjteményes kiállítását.

Kétszázötven festményt szemlélhetett meg a tárlatot látogató közönség.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!