Dtum
Login with Facebookk
1903 | Április

Cosbuc György a most élő román költők egyik legjelesebbike

a mCosbuc György a  most élő román költők egyik legjelesebbike, kinek egyik csinos versét mai számunkban bemutatjuk, erdélyi Besztercze-Naszód megyei származású. 1866-ban született Hordó községben, hol atyja görögkatholikus lelkész volt.

 

Középiskolai tanulmányait Naszódon végezte, a hol Ciocan János, jelenleg a budapesti egyetemen a román nyelv és irodalom tanára volt az ottani román gimnázium igazgatója; költői tehetsége már ekkor nyilvánult s a magyarországi román nyelvű lapokban számos verse jelentmeg. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, aztán mint hírlapíró működött.

 

A hazai románság körében máris szép hírnevetszerezvén 1890-ben Bukarestbe költözött. Itt eleinte sanyarú sorsa volt, de a "Balladák és idillek" czimű verseskötetével egyszerre nagy feltűnést keltett s a legjobb román költők közt kezdték emlegetni; Aeneas fordítását a román akadémia legnagyobb díjával jutalmazta.

 

Három verseskötetet adott ki ezen kívül lefordította románra Dante Divina Commediáját s egy anthologiát a Szanszkrit költeményekből. Magyarúl is tökéletesen tud s költőink közül különösen Petőfi műveit tanulmányozta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98