Dtum
Login with Facebookk
1903 | Augusztus

A budai királyi palotán most már a befejezés munkáit végzik.

A budai királyi palotán most már a befejezés munkáit végzik. Az új termekben a művészi diszítések vannak hátra, s a nagy palota külsején is ezekkel foglalkoznak, leginkább a szobrászati művekkel. A tágas négyszögletű udvar kapújánál kívűl és belűl föllállították két oldalt a kőoroszlánokat.

 

A két külső oroszlán nyugodtan figyelő helyzetben ül a kőlapon, a két belső pedig támadásra kész állásban van. A nagy négyszögletes udvart aszfaltba rakott faburkolat fedi. Egyik oldalon a feljáró a királyi lakosztályba vezet, a másik József Ágost főherczegébe.

Az udvar díszitésére szolgál a főbejárattal szemközti és a kertbe vezető kapu két oldalán Sennyei két szoborcsoportozata életnagyságú alakokkal, bronzból "Béke" és "Háboru". A palota falainak oszlopai közt és a párkányokon is allegorikus kőszobrok vannak elhelyezve.


Általában az egész palotán sok a szobordísz. A dunai homlokzat főkupoláját a szobrok egész gyűjeménye ékesíti. Előtte nagy teraszon áll Savoyai Eugen lovasszobra, róna műve. A terrasz másik szobordísze egy szökőkút, magyar halászokkal, amint a hálót húzzák ki. A gyönyörű kert a palota előtt nyitva áll a közönség számára is s a hegyoldalon alá-és felkígyózó fehér, porondos úton sűrűn jár-kel a közönség.

 

A lovagló épülete előtt ismét egy nagy bronz szobor, Vastagh "csikósa" látható, a mint egy szilaj paripát tart kantárszáron. Az udvari kápolna hátsó falánál most helyezik el Strobl szoborművét, a vadászó Mátyás királyt. A király bronzalakját már fölállították. A háttér erdőt tüntet föl s ennek kifaragásán dolgoznak most.

 

A Szent-György-térről a sikló mellet kőoszlopok közt van egyik bejárója a kertnek. Ide egy oszlopra nagy turulmadarat faragott Donath szobrász. Ha fölállítják, a pesti oldalról is meg lehet látni. Napról-napra a kiváncsi közönség százai verik föl a palota környékének, udvarának kertjének mély csöndjét és gyönyörködve szemlélik, mint közlekedik a hatalmas gyönyörű palota befejezéséhez.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A király ebédlője A Duna felé néző homlokzat A Lovarda A délnyugati kert
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98