Dtum
Login with Facebookk
1903 | Augusztus

A legnagyobb repülő állat

A Mississipi-völgy édesvízű tengereiben élt valamikor a krétakorszakban, a legnagyobb négylábú teremtmények közt, a melyek eddig a földön éltek, a föld legnagyobb repülő állata is, a Pterodactylus ornithostoma, a melynek számos kövületét ismerjük.

Langley a physikus, meg Lucas a paleontologus érdekes tanulmányt közöltek erről az állatról.
A Reptiliákhoz tartozó lény körülbelől 15 kg. nehéz lehetett. Szárnyai kiterjesztve 7 méter szélesek voltak (egyik végtől a másikig), a szárny területe 3 m˛, a madár ereje 0.36 lóerő volt. Teste kicsiny, tőralakú; csőre aránytalan nagy, csaknem méter hosszú, krokodilpaizshoz hasonló bőrrel fedve, fogatlan.

Valószinűleg a vitorlázókhoz tartozott, izomereje, mint ezen faj példányainál, aránylag csekély, ellenben szárnyainak összeköttetése testével nagyon erős lehetett.

Tollatlan volt, csontja rendkívül vékony és könnyű; a többi tagjai olyan gyengék, hogy azokkal zsákmányt nem foghatott, csak a szárnyait tartotta velük kifeszítve. Valószinű, hogy halfogásból élt, zsákmányát a víz felett repülve, csőrével kapta el.

A ma élő madarak is beoszthatók a vitorlázók és csapók csoportjába. Az előbbieknél, a melyek néha meglepő hosszú ideig repülnek, a szárnyak hosszúsága, nagysága, meg az ügyességük, - a csapóknál pedig az izomerő jön tekintetbe.

Repülésnél a következő tényezőket kell számitásba venni: a test súlyát, a hordozó felületet, a szárnyak erejét, hosszúságát és az ügyességet. Számítás által meghatározható az állat nagyságának az a határa, a hol a repülés lehetősége egyáltalán megszűnik, mert a felület a hossz-méret négyzetével, a térfogat pedig köbével azonosan nő.

Langley összeállitása megkönnyitheti áttekintésünket (l. az ábrát)

Épen ezért ezek sokkal kevesebb súlyt bírnak el, mint a nagyok, pl. a vadliba vagy Pterodactylus, továbbá, hogy azoknál a hordozó felületeknek a testsúlyhoz viszonyitva, nagyobbnak kell lenni. A Pterodactylus ebben kivételes helyzetet foglal el.

Végre érdekesen látni azt is, hogy mennyivel tökéletlenebbül dolgozik a repülőgép, mint a madarak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Pterodactylus ornithostoma A pterocactylus és a kondor-keselyű csontvazának összehasonlítása Összehasonlító táblázat
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98