Dtum
Login with Facebookk
1903 | December

Migray József: Forrongás

Budapest, 1903

Újnak meglehetős új az a hang, melyet e verskötet első fele megüt. „Szabadság” közös czím alatt összefűzött verseiben az u. n. ideális anarkhiát hirdeti a szerző, azt az eddigelé nálunk meglehetős csekély hatást keltett szellemi mozgalmat, mely a Hegel-féle philosophia módszereivel s az evangeliumi szeretet alapján óhajtaná megoldani a jelen nagy társadalmi problemáit, megbomlasztani a mai társadalmat s újat, nemesebb tartalmút, a Krisztusi szeretettel eltöltöttet épiteni romjain.

 

Természetes, hogy ez alapon a versekben sok a szoczialista elem is. Költészet ellenben jóval kevesebb van bennük, - itt-ott egy-két érdekesebb, költői hatású gondolat, a többi sivár szónoklás, szószaporító semmitmondás. Tartalmilag élesen elválik az elsőtől a kötet második fele; ebben csupa szerelmi vers van, apróbb dalok, híjával a mélyebb érzésnek, a finomabb árnyalásnak s a forma művészetének.

 

Egyik-másik csinosabban cseng, olykor tehetséget árúl el egy költőibb kép, tartósabb, az elvolvasás pillanatát túlélő hatást azonban egyik sem ér el. Az egész kötet, helyesen mondja a czím, a forrongás állapotában mutatja be a szerző lelkét; hogy mi fogja belőle kiforrni magát, abból a versek keveset árúlnak el. Mutatványúl a kötetből, melynek ára nincs feltüntetve, a következő verset közöljük:

Szomorú az erdő…
Szomorú az erdő, hangos zokogása
Oly sok búval mondja, milyen nagy a gyásza,
Lombja hogy lepereg csípős őszi dértől,
Megremeg a lelke a közelgő téltől,
A közelgő téltől…

Elhagyott ösvényin csak egyedül járok;
Lecsüggesztett fővel néha meg-meg állok;
Hátrafelé nézek, várom, mintha jönne
Az a lány, a kiért sűrűn hull a rögre
Fájó szivem könnye…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98