Dtum
Login with Facebookk
1
VEZÉRCIKK
Apponyi Albert
Az obstrukczió leküzdésére elszánt kormány elhatározta, hogy a képviselőház tárgyalásainak gyorsitására naponkint két ülést tartsanak, délelőtt és délután. Az indítvány pedig úgy kerüljön a Ház elé, hogy a fölött a házszabályok szerint vita nélkül szavazzanak......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tánczos G. Károly
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka

Született egykoron...
Bűnösök vagyunk mi…

…akár a többi nép. Ez igaz,...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar...
Karikatúra az obstrukcióról
A november 27-iki ülésben az obstrukczió már a jegyzőkönyv hitelesítésénél megkezdte a harczot. A jegyzőkönyvhöz azonban csak négyen szólhatnak s igy annak hitelesítése aránylag hamar megtörtént. Azután megindult...
Japán térképe
A két hatalom Mandsuria és Korea miatt nem tud megegyezni. A helyzetet még válságosabbá teszi, hogy újabban Khinát is bele akarják vonni egy Oroszország elleni háborúba. Juansikai khinai alkirály 18.000 jól kiképzett...
Cs. és Kir. gyalogság egyenruhái 1898-ban
Az első tartalékos évfolyamba kerülő legénység, mely még ténylegesen szolgál és a melynek szabadságolását illetőleg az 1903 deczember 15-ikén kelt rendelet alapján folyó év végéig intézkedés nem történt, ez időponton...
A Balkán államai
A külpolitikai események sorában legnevezetesebb, hogy Törökország végre hosszas halogatás után "elvben" elfogadta azt az átalakított reformprogrammot, melyben Ausztria-Magyarország és Oroszország megegyeztek......
Hadügyekről tárgyalnak a delegációkban
Az osztrák delegáczió tagjait déli egy órakor fogadta a császár. A lengyelek nemzeti díszben jelentek meg. Báro Gautsch, az osztrák delegáczió elnöke különös örömét fejezte ki a Felség előtt a béke fentartásáért...
A tavasz óta egész Olaszországban sok tüntetésre ad okot, hogy az osztrák kormány az innsbrucki egyetemen szigorú intézkedéseket léptetett életbe az ott tanuló olasz nemzetiségű diákok ellen. E miatt sok tüntetés...
Verbuválás
A félhivatalos Magyar Nemzet az obstrukczió következményeiről s az ujonczozási törvény elmaradásának következményeiről a következőket írja: Igaz, hogy a Magyarországra eső 1903. évi 43,889 főnyi ujoncznak mintegy...
Kossuth Ferenc
Kossuth Ferencz elnök a következő határozati javaslatot terjesztette elő: Mondja ki a párt, hogy gróf Tisza István miniszterelnöknek a kormány bemutatkozása alkalmából a választási törvények módosítására vonatkozó...
Cikk-ajánló
Török reformok, balkáni ügyek Török reformok, balkáni ügyek
A szultán európai birodalmára nézve fontos ujításokat rendelt el,...
Kossuth Ferencz elutasítja a költségvetést Kossuth Ferencz elutasítja a költségvetést
Kossuth Ferencz: Hangoztatja a függetlenségi elveket. Hol van a...
Vita az ujonczok számáról Vita az ujonczok számáról
A Ház ezután két ülésben katonai ügyekkel foglalkozott, s két...
A kormány katonai javaslatai A kormány katonai javaslatai
Báró Fehérváry Géza ismertette a katonai javaslatokat. Szükség van az...
A honvédelmi költségvetés vitája A honvédelmi költségvetés vitája
A honvédelmi miniszterium költségvetésének vitáját a képviselők ápril...
Felfüggesztik az obstrukciót Magyarországon Felfüggesztik az obstrukciót Magyarországon
Nevezetes fordulat állott be az országgyűlésen. Ugyanis Kossuth...
Kossuth Ferencz és Széll Kálmán vitája Kossuth Ferencz és Széll Kálmán vitája
Kossuth Ferencz a napirend előtt a függetlenségi párt nevében szólal...
Vita a véderőről Vita a véderőről
A véderőről szóló uj javaslatot november 10-ikén délután tárgyalta a...
Oroszország és a Balkán
A Balkán félszigeten legújabb oka a forrongásnak az üszkübi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98