A külpolitikai események sorában legnevezetesebb, hogy Törökország végre hosszas halogatás után "elvben" elfogadta azt az átalakított reformprogrammot, melyben Ausztria-Magyarország és Oroszország megegyeztek. Nem lehet csodálni, hogy a szultán csak hosszas vonakodás után tudta magát rászánni a két egyetértő hatalom ujabb kivánságának elfogadására, mert azok tagadhatatlanul mélyen belevágnak uralkodói jogaiba.

Minthogy azonban meggyőződött arról, hogy valamennyi hatalom támogatja a kivánalmakat s hogy ezek elutasítása esetében a nyugati hatalmak – Anglia és Francziaország – minden valószínűség szerint még messzebb menő követelésekkel állnának elő, jobbnak látta hozzájárulni a két egyetértő hatalom követeléséhez. Ennek folytán most már kilátás van rá, hogy a tavaszon nem tör ki ujra a lázadás Maczedóniában s hogy Bulgáriával sem lesz Törökországnak háborúja. Egészben véve a békekilátások Európában javultak.