Az osztrák delegáczió tagjait déli egy órakor fogadta a császár. A lengyelek nemzeti díszben jelentek meg. Báro Gautsch, az osztrák delegáczió elnöke különös örömét fejezte ki a Felség előtt a béke fentartásáért a külföldi uralkodók látogatásáért s kijelentette, hogy a közös kiadásokat és a kormány javaslatait az osztrák delegáczió a monarkhia hatalmi állásának és a lakosság gazdasági helyeztének szempontjából fogja vizsgálni.

Ő Felsége válaszul ugyanazt a nyilatkozatot olvasta föl, melyet előbb a magyar delegáczióban fölolvasott. Az osztrákok a beszédet gyakran félbeszakították tetszésük nyilvánításával.
A király ezután itt is ú. n. cercle-t tartott s többekkel beszélt. Először Körber osztrák miniszterelnököt szólította meg. Több német képviselő előtt úgy nyilatkozott, hogy a kiegyezést Magyarországgal okvetlenűl meg kell kötni.

Nagy feltünést keltett a felségnek Kramarz cseh képviselővel folytatott hosszas beszélgetése.
Az uralkodó azt mondta Kramarznak: - Nagy lármát csapnak. - Hol, Felség? - Mindenütt! volt a válasz. - Felség, a világon nincs olyan ember, a ki akkor kiabálna és akkor sirna, a mikor nincs semmi baja.  A beszélgetésről a bécsi lapok még a következőket közlik: Azon az úton, - szólt a király – a melyen önök most haladnak, semmit sem fognak elérni. Kramarz: Négy esztendeig vártunk, négy esztendeig türelmesen reméltünk igazságos követeléseink teljesítését, de miután azt látjuk, hogy engedékenységünknek semmi eredménye sincsen, kénytelen vagyok Felségednek a köteles nyiltsággal és lojalitással kijelenteni, hogy addig fogunk harczolni, a mig lelkiismeretünk előtt népünk, az állam és Felséged érdekében felelni nem tudunk érte.

A király: De önök egyre többet és többet akarnak! Kramarz: A nyelvrendeletek megszüntetése után Felséged maga helyezte nekünk kilátásba a belső hivatali nyelvet. A másfél millió csehnek legalább annyi joga van a cseh egyetemhez, mint Stájerország félmillió németjének a német egyetemhez és ennél többet mi nem követelünk. A király: De önök az ujságokban mindig elnyomásról beszélnek és ez nagyon igazságtalan. Kramarz: Mi nem vagyunk úgy elnyomva, mint a pózeni lengyelek, de nyiltan kijelentem, hogy mint annak a hat milliós népnek a képviselője, a mely annyit tett a monarkhiáért, elnyomottnak érzem magamat, a mikor látom, hogy a hivatalban nem élvezem ugyanazokat a jogokat, mint más nemzetiségek és hogy az egyetem kérdésből politikát csinálnak. A király: Biztosíthatom, hogy alkotmányos úton legkönynyebben érhetnék el e követelések teljesítését.

Bianchini dalmácziai horvát képviselőtől, a ki szenvedélyes izgató, azt kérdezte a király: - Hogyan vannak Dalmátországban? Bianchini: Mindig rosszul, Felség. A horvát nép szenvedése leirhatatlan. A király: Majd jobban lesz. Bianchini: Ezt mi kivánjuk legforróbban.