Dtum
Login with Facebookk
1903 | November

A MAC ping-pong versenye

Tradicióihoz híven a MAC. verseny kiírásával alkalmat nyújtott arra, hogy e nálunk új játéknem, melynek úgy a clubban, mint több helyi egyesületben és számos magántársaságban már sok művelője van, verseny keretében érvényesüljön. A verseny a múlt héten folyt le a margitszigeti clubbház vívótermében, mely e célra igen alkalmasnak bizonyult.

 

Az egyes versenyszámokra szép számban érkeztek nevezések, de a hölgyverseny nevezők hiányában elmaradt. A verseny résztvevői közül kiváltak a Műegyetemi Football Club tagjai, kik nagy buzgalommal foglalkoznak e játéknemmel. Különösen Redlich játéka volt az, mely köztetsztést aratott, a kinek ugyan a főverseny első helyét a védelemben erősebb Polgárnak kellett átengednie, de játékstylusa a győztesénél föltétlenül szebb. A főverseny egyik harmadik helyezettje Niessner volt, a második Vajd, aki Gervyval együtt hosszú, de egyoldalú tréning felett rendelkezik.

 

A MAC. legjobb játékosát, Halmay Istvánt nélkülözte, a többinek még igen kevés gyakorlata volt. A BEAC. és ÓTE. játékosai sem mutattak még kellő versenyformát. Mindezekre nézve igen fontos volt a verseny rendezése, mely minden sportban a legjobb tréning is. A handicapelés még nehéz feladat volt, hiszen alig támaszkodhatott másra; mint a főverseny eredményeire. Díjakul izléses ezüst- és bronzplaqueok, illetve bronzérmek szolgáltak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Régi asztalitenisz-hirdetés Ping-pong az úri társaságban Asztalitenisz a századelőn
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98