Dtum
Login with Facebookk
1903 | Szeptember

Az orleánsi herceg mint vivó

Az orleánsi herceg, ki majdnem minden sporttal nagy sikerrel foglalkozik egyszermint kitünő vivó is. Legutóbb Marienbadban Della Santa által rendezett nagy vivó akadémiára érkezett bécsi vivókkal, Pinelli báró, Harden dr. és Herschmann dr-ral mérte össze fegyverét.

 

A mérkőzések Della Santa termében dégennel történtek, és a herceg nagy fölényéről tanuskodtak. A bécsi vivók mentségükre csupán azt hozták fel, hogy a dégen Bécsben szokatlan fegyver. Aki azonban a fegyvernek a tőrrel való teljes rokonságát ismeri, tisztában lesz azzal, hogy a herceg, ez eredménye után itélve, akármely vivóversenyen fényes sikert érne el.


A herceg egyébként a vivás szeretetének azáltal is jelét adta, hogy a másnap megtartott akademián az angol király jelenlétében a maitre d’assaut tisztét is elfogadta. A herceg a magyar vivás iránt is élénken érdeklődik, már ismételten közölte a MAC. elnökségével azt az óhaját, hogy a Club által rendezett egy vivó estélyt szeretne megtekinteni. Közbejött akadályok miatt ez tavaly meg nem történhetvén, valószinüleg ez idén fogja vendégül látni a MAC. szeretett József főhercegünk vejét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98