Dtum
Login with Facebookk
1904 | December

„Az utolsónak is annyit, mint neked.”

„Az utolsónak is annyit, mint neked.” Ezt a Máthé evangéliumából vett idézetet viseli czíméül Ruskin, a hírneves angol író egyik nevezetes műve, mlyet most magyarra fordítva kiadott dr. Ibos József. Ruskinról nálunk sokat beszélnek, de kevesen ismerik s ezek is nagyobbára csak mint eszthetikusról és műtörténet-íróról emlékeznek róla; egyedüli műve, mely magyarul is olvasható volt, a „Velence Kövei” czímű nagy munka.

 

Pedig Ruskin első sorban szocziologus volt, a művészetet is a társadalomra való, főleg erkölcsi hatása szempontjából szemlélte, a mint hogy gondolkodásának, egész világnézetének központjában az ethika áll. A társadalmi tudományokban szerepe úttörő, mint kezdeményezője az úgynevezett klasszikai gazdasági iskola elleni visszahatásnak a egyik első hirdetője a ma mindinkább terjedő ethikai gazdasági felfogásnak.

 

Szocziologiai munkái közt alapvető a most magyarul megjelent könyv, mely tulajdonkép négy értekezésnek foglalata; a négy között azonban meglehetősen szoros a kapcsolat. Ruskin sajátságos erősen egyéni stiljét gondosan igyekezett visszaadni a fordító, eredeti és mély gondolatai megteszik a maguk hatását magyar nyelven is. A másfél száz lapnyi terjedelmű füzetet csinosan kiállítva a Franklin-Társulat adta ki; ára 2 korona 80 fillér

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98