Dtum
Login with Facebookk
1904 | December

Az első osztályú football-bajnokság végeredménye

Kedvező előjelek mellett indult meg az idei footbal-év is. Az I. osztályu bajnokságba az összes első osztályu csapatok, a II-od osztályu bajnokságba pedig 7 egylet nevezett be. Kiírásra került Polónyi Géza hatalmas vándordíja a Margit-szigeti Ezüstlabda, amelyért 6 elsőosztályu, 2 másodosztályu és 1 vidéki csapat jelentkezett küzdelemre.

 

Kisebb érdeklődést keltett a BTC. által a pünkösdi tornaünnepekre felajánlott ezüstserleg vándordíj, amelyért 4 csapat nevezett. Magában véve e mérkőzések is élénk és eseményekben gazdag szezont igértek, ezenkívül pedig a nagyobb egyletek több érdekes nemzetközi mérkőzést is vettek föl programmjukba.

A bajnokság sorsa teljesen nyílt kérdés volt, az első mérkőzéstől az utolsóig – sőt azon túl is. A természetes fejlődés során eljutottak végre oda, hogy 5-6 olyan elsőosztályu csapatunk is van, amelyek tudás és képesség dolgában teljesen méltó ellenfelei egymásnak s csak a pillanatnyi kondíció, vagy a szerencse dönti el köztük a győzelmet. A határozott fejlődés jele az a sok eldöntetlen, vagy egy-két gólkülömbséggel végződött match is, amely már jellemző az idei bajnoki mérkőzésekre. A mérkőzéseken nagyobb gólkülömbség csak ritkán fordult elő.

 

Örvendetes hatása volt ennek aztán az, hogy közönségünk oly nagy érdeklődést mutatott e küzdelmek iránt, aminőt azelőtt csak a legerősebb nemzetközi mérkőzések tudtak fölmutatni. De – sajnos – az egyenrangúság az egyletek között oly nagy rivalitást is szült, hogy játékosaink a győzelemért gyakran oly eszközök alkalmazásától sem riadtak vissza, amelyek erősen a sportszerűség rovására estek. Ennek volta következménye az a sok büntetés, amit a MLSz. kirótt s az a sajátságos körülmény, hogy az első osztályu bajnokság sorsa nem is a gyepen, hanem a tanácsteremben dölt el.

Az első osztályu bajnokságért beneveztek: MTK., FTC., BTC., MUE., Posta és TTSpE., MAC., MAFC., 33 FC. és a Fővárosi TC., tehát mind a 9 első osztályu egylet.

 

A bajnokság legkomolyabb jelöltjei kezdettől fogva a Magyar Testgyakorlók Köre és a Ferencvárosi Torna Club voltak. A BTC. csak az őszi kitünő formája alapján formálhatott némi reményt a győzelemre,de néhány meglepetésszerű eredménye elütötte tőle. A küzdelem rendkívül heves volt mindvégig, végezetül pedig a gyepen a FTC. és a MTC. 24-24 ponttal kerültek a sorozat élére.

 

A gólarány itt a FTC. javára billentette volna a mérleget, ha egy harmadik egylet hibájából a MTK. még papiroson nem jut egy ponthoz ( MAFC-MTK 1:1 mérkőzés MAFC. hibájából MTK. javára iratott) és így 25 ponttal a bajnoksághoz, amit szép játékával jól ki is érdemelt. Volt összesen 72 mérkőzés; 30 kivételével a macthek mind eredménynyel végződtek. Esett összesen 227 gól; egy játékra esik 3.15 gól. 2 mérkőzésen egyáltalán nem esett gól. Legtöbb gólt adott a FTC., legkevesebbet a Fővárosi TC. csapata. Legkevesebb gólt a MTK., legtöbbet a Fővárosi TC. kapott.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az MTK csapata A Ferencvárosi Torna Club II. csapata. A "Szövetségi díj" nyertese
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98