Dtum
Login with Facebookk
1904 | Június

A kivándorlók biztonságos utazása

Fiuméből Amerikába szállításra a magyar kormány szerződést kötött egy nagy gőzhajózási társulattal, a Cunard Line-társasággal, főleg abból a szempontból, hogy azok a szerencsétlenek, kik idegen földön remélik boldogulásukat, ne legyenek kitéve űzérkedők fosztogatásának.

 

A Cunard Line a kivándorlókat és utasokat jutányosan szállítja és ellátja élelmezéssel is. Az Európa és Amerika közt közlekedő többi hajózási társulatok ebben üzleti károsodást látnak.


A verseny hatása alatt ujra megmozdúlt az Egyesült-Államok kormánya és még szigorubbá fogja tenni a bevándorlási törvényt. Addig is úgy védekezik a tömeges bevándorlás ellen, hogy ezentúl a kivándorlási ügy felügyelőivel a legszigorubban fogja megvizsgáltatni a bevándorlók viszonyait.

 

A versenyző hajóstársaságokhoz most az *American Line* is csatlakozott. Ez a társaság 45 shillingre (egy shilling körülbelül 70 krajczár) szállította le Liverpoolból kiinduló hajói harmadik osztályu helyeinek az árát, hogy legalább Liverpoolban versenyezhessen a Cunard-társasággal.

 

Az Egyesült-Államok kormánya attól való féltében, hogy a nagyon olcsó árak segítésével még több pénztelen és kivetni való ember veszi útját Amerikának, sietteti a bevándorlásra szóló törvény szigorubbá tételét

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kivándorlók Kivándorló család 1901.
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98