Dtum
Login with Facebookk
1904 | Március

Tisza házszabály-javaslatai az obstrukcióval szemben

A Tisza-féle indítvány a visszaéléseknek ezen eseteit sorra veszi és mindegyiket igyekszik lehetetlenné tenni. Az agyonbeszélések ellenszeréűl ajánlja, hogy 50 képviselő indítványára a Ház egyszerű szavazással állapíthassa meg valamely javaslat letárgyalásának határidejét. E határidő leteltével a Ház egyszerű szavazással dönt.

 

A szavazatok megolvastatását s a névszerinti szavazások kierőszakolását a Tisza-féle rendkívüli házszabályjavaslat egyszerű egyszerűen megszünteti. A javaslatok napirendre tűzése körűl támasztani szokott végnélküli időpocsékoló vitáknak véget vet azzal, hogy ezekre nézve a Ház legfeljebb két szónok meghallgatása után egyszerű szavazással dönt.

 

A napirend előtti felszólalásoknak, melyekkel annyi visszaélést űztek, elejét veszi azzal, hogy minden ülés a napirendre tűzött javaslat tárgyalásával veszi kezdetét, - a jegyzőkönyv hitelesítése, a beérkezett előterjesztések, interpellácziók, az indítványkönyv felolvasásra s effélék mind az ülés végén, a napirendre tűzött javaslat tárgyalására rendelt idő letelte után lesznek elintézendők. Zárt ülések egyáltalán nem lesznek kérhetők.

 

A szavazásra feltett kérdések felett sokszor napokig tartó vitákat kezdtek, e czímen való felszólalásokat az elnök az ideiglenes házszabály szerint egyszerűen megtilthatja. Végül azokat, a kik botrányokat csinálnak és intézkedéseinek ellene szegülnek, az elnök az ülésből kitilthatja.

 

Ime, ezek röviden a csupán egy évre javasolt rendkívüli házszabálymódosítások. A végleges házszabály terve még nincs kidolgozva, de az sokkal enyhébb lesz, mint a mostani Tisza-féle indítvány, mert a kormányelnök kijelentette, hogy csupán az u. n. technikai obstrukcziót akarja lehetetlenné tenni, de a szólásszabadság más korlátozását nem akarja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98