Dtum
Login with Facebookk
1904 | November

A csetneki rablógyilkosság

A rimaszombati törvényszék előtt folyt vizsgálat a dúsgazdag Kerepessyné és házvezetőnője meggyilkolásáért.

 

Eddig még nem bizonyult be, hogy a meggyilkolt öreg asszony unokája, Sebők Iván bérelte volna föl a gyilkosokat, így akarván megakadályozni, hogy Kerepessyné megváltoztassa korábbi végrendeletét. De Sebők Iván még mindig vizsgálati fogságban van.


A két gyilkos, Fafrák és Rigó bevallották a gyilkosságot, de Sebők Ivánt mondják felbujtónak. Fafrák János, a kit a meggyilkolt urnő nevelt föl, egy beteges, töpörödött alak, a gyilkosság éjjelén szörnyű munkájától megborzadva, a helyszínén annyira rosszul lett, hogy el is ájult s mikor magához tért, Rigó Gyula, a zömök mészárosfiu, őt agyonütéssel fenyegette s azt mondta:

 

* Már benne vagyunk, akár Csernochnéval (ottani gazdag özvegy kereskedőné) és Sebők Pállal (Iván atyjával) is végezhetnénk ma éjszaka!*

 

Elhagyván véres munkájuk színhelyét, elváltak egymástól és Rigó Gyula a gyilkosság után való reggel ugyanazokkal a hentes-szerszámokkal, a melyekkel gyilkolt, a vasuti állomáson disznót vágott. Özv. Kerepessyné temetésén Fafrák, mint az urnő nevelt fia, keservesen zokogva ment a koporsó után s közelébe furakodott Rigó is.

 

A temetésen történt, hogy valaki hangosan ez a megjegyzést tette: *Ezt senki más nem tehette, csak Iván!* Állítólag e megjegyzés döntötte Sebők Ivánt bajba, mert a megjegyzést a két suhancz hallotta s a mikor a bűnük napfényre került, hogy magukat védelmezzék, Sebők Ivánt is belekeverték.

 

Sebők Iván állhatatosan védekezik a szörnyű váddal szemben. Fogságában nyugodtan viselkedik. Mikor tudomására hozták, hogy feleségét és gyermekét atyja, Sebők Pál, gyöngéd gondozásba vette, így szólt: * Most szereti már őket, mikor én nem tapasztalom.*

 

A törvényszék november 17-ikén elutasította Sebők Iván kérvényét a vizsgálati fogság ellen. Kerepessyné végrendeletét szintén ekkor hirdették ki s eszerint Sebők Ivánnak 10,000 forint, a csetneki birtokrész és a szögleti 200 holdas birtok fele testálhatott, mert bátyja, Sebők Zoltán, kinek a vagyon másik fele jutott, egy évvel ezelőtt meghalt, így az egész birtok Ivánra maradt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Magyar darab Párisban Magyar darab Párisban
Páris, 1913 február. A napilapok megemlékeztek már arról, hogy...
Sándor király eskütétele Sándor király eskütétele
Sándor király ma délelőtt letette az esküt az alkotmányra. Mikor a...
Megtorpant a dollár értékmérő szerepe Megtorpant a dollár értékmérő szerepe
A pénzügyminiszter legutóbb rámutatott arra, hogy milyen veszélyt...
Utcai játékbankok Berlinben
Berlin mindig a munka városa volt, de híres a játékszenvedélyéről is....
A belga király a belga sportért A belga király a belga sportért
Albert belga király modern uralkodói programmját és szociális...
Versek Versek
Csöndes folyó, arany folyó, Oh, bele veszni volna jó! Fehér ködön...
A Toldi bombák szétrobbantották az Attilát A Toldi bombák szétrobbantották az Attilát
Ferencváros – Attila 5:1 (4:0) A BSzKRt sporttelepén a...
Új sajtópolitika Új sajtópolitika
Az újjáéledő demokratikus. Magyarországon természetesen új...
Michael Angelo rézmetszet a Teleki téri zsibvásáron! Michael Angelo rézmetszet a Teleki téri zsibvásáron!
Műtörténelmi szempontból páratlanul érdekes rézmetszetet fedezett fel...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98