Dtum
Login with Facebookk
1904 | Október

Véres diákzavargások Pest város utzáin a 18. században

Az 1776. év február 20-án, farsang utolsó napján, éjjeli 10-11 óra közt egy csapata jurátus, kiknek nagyobb része a királyi táblánál volt gyakorlaton, a Kohlbacher-féle "Zöld kert" nevezetű mulatóhelyet akarta felkeresni, hogy részt vegyen az itt évenként tartani szokott húshagyó-keddi mulatságban.

 

A rend fentartására ezúttal katonai őrség ügyelt fel és pedig a varasdi születésű, 66 éves, Széchenyi-huszárezredbeli káplár, Kollarits vezetése alatt Becker György, Caprin András, Skiba Márton és Schendler Frigyes közlegények. Utasitásuk az volt, hogy jurátust be ne eresszenek, ha csak 34 krajczár belépti díjat le nem tesz és kardját künn nem hagyja.


A legelőször jött két jurátus, a kik azután az őrvezető közölte velük a kapott utasítást, kijelentették, hogy fizetni nem hajlandók s azzal eltávoztak. Három, utánuk következő szintén távozott, de már azzal a kijelentéssel, hogy majd megmutatják, hogy fizetés nélkül is be fognak jutni. Fenyegetésöket csakhamar be is váltották, mert harmadizben már mintegy 30-an jövén vissza, a belépésöket megakadályozni akaró katonákat félretolták útjukból, egyiknek szuronyos fegyverét is elvették s erővel utat akartak nyitni maguknak a terembe.


Majd midőn nem sikerült erőszakkal behatolniok, az ablakokat törték be s a békésen mulatozó polgárokat, asszonyokat, gyermekeket, több mint százat, kövekkel, fadarabokkal hajigáltak meg.
A támadásra sikoltozva rebbent szét az asszonynép, magával vonszolva a férfiakat is, a kiket a felbőszült ifjak dühe halállal fenyegetett. Félreeső helyekre, padlásra menekültek, hol százával összezsúfolva, szinte isten csodájának köszönhették, hogy le nem szakadt alattuk. A rakonczátlan ifjak fel akarták a padlás lépcsőjét is gyújtani.


Végre befeszítvén az ajtókat, a mulató szálában minden össze-vissza hasogattak, zúztak, s a mit lehetett, magukkal vittek. Mire elvonultak, két halottja maradt hátra a véres verekedésnek a polgárok közűl, számosan pedig kisebb-nagyobb zúzódásokat szenvedtek.


A dulakodásnak áldozatúl esett a többek közt: 3 fali lámpa, 48 itczés palaczk, 96 pohár, 24 meszelyes üveg, egy finom csillár-lámpa, 6 fali gyertyatartó s több rendbeli asztal, pad és szék. Leirhatatlan pusztulás képét mutatta másnap a véres összecsapás szinhelye. Egész nap sűrűn zarándokoltak polgárok és mágnások, hogy tanúi legyenek a dulakodás nyomának.

 

A hatóság maga is tüstént összeült, hogy megindítsa a vizsgálatot a garázda tett elkövetői ellen, de bár számos polgárt hallgattak ki, a vizsgálat egyelőre csak azt derítette ki, hogy a zavarcsinálók jurátusok voltak, név szerint azonban egy se ismertek közülök. Így a többek közt Schmiedhammer József, Haruckern bárónő tiszttartója vallja, hogy a nevezett éjen ő is ott volt a „Zöld kert”-nél rendezett bálban három gyermekével „időt tölteni”.

 

Az előzményekből azt látta, hogy ź 11 óra tájt egy jurátust illetlen magaviseletéért az őrséget teljesítő invalidus katonák kivezettek a szálából. Egy negyed óra mulva aztán ez többedmagával visszajött s követelte a bebocsáttatást. Minthogy pedig kivánságukat nem teljesítették, elkövették a sajnálatos kihágásokat. Őt magát is egy kék ruhás és fehér báránybőr kucsmás ifjú kivont karddal támadta meg s fejére és kezére két ütést mért.

 

Utóbbit botjával háritotta el, miközben kezét megsértette, az első ütés pedig széthasitotta volna fejét, ha nem lett volna fenn a kalapja, melyet a kard egy újjnyi hosszúságban átvágott. Az illető jurátus azután a szomszéd terembe rontott be, hol már egy másik fekete kalapos jurátus, szintén kék ruhában a nagy csillárokat és tükröket vagdalta össze. Szerencséjére ő még idejekorán megszökhetett három gyermekével.

 


Hasonló értelemben vallott egy másik szemtanú, Aller Antal asztalosmester, a ki még azt tette hozzá, hogy egy fekete kalapos jurátus a polgárőröket, kikkel tánczolt, férjeik jelenlétében megcsókolta, hat társa pedig a terem közepén állva, útját állta a tánczolóknak s mikőn ezeknek egyike lábába botlott, azt kétszer arczul ütötte. Erre óriási kavarodás támadt, az őrök körülfogták a garázdálkodót és kivezették, de az negyed óra mulva több társával jött vissza, mire megkezdődött az iszonyú rombolás.

 


Mindkét előadást megerősítette egy Rosso János nevű klagenfurti születésű kocsis, a ki egy pesti polgárnál állva szolgálatban, gazdája parancsára azon az éjen vendégeket szállított a bálba. Ép egy mézeskalácsos legényt s egy molnárlegényt vitt a mulatságba, s ott a lépcsőnél várt rájok. Ez alatt történt az elbeszélt eset. A jurátusok egyike őt is ugy fejbe vágta egy léczczel, hogy vérében maradt fekve a sárban, mígnem néhány német polgár rátaláva kórházba szállította.


A nyomozáshoz az első fonalat egy Plache Náni nevű markotányosné útmutatása adta meg, a ki az invalidusok kaszárnyájában (a Károlykaszárnyából lett mai központi városház) elfecsegte, hogy a „Pléh-kalap” (Zum „Blechernen Hut”) korcsmárosánál valami jurátus tulajdonát képező bekecs és arany paszomántos kucsma maradt zálogban. Megidéztetvén a fogadós, Lierk Ferencz, a következőket adta elő:


A tett elkövetése napján éjjel 11 órakor mintegy 15 jurátus kardosan beállított hozzá s néhány itcze bor elfogyasztása után fizetés nélkül távozni akartak. Midőn ő ezt nem engedte, egyikök fehér prémes zöld bekecsét vetette le s hagyta nála zálogba. Ki volt az a jurátus, nem tudja, csak onnan ismeri, hogy tíz nappal előbb bizonyos Kürthy nevű ifjúval voltak nála, a ki a Sőtér-házban lakik** s ez alkalommal is étel-ital ára fejében 1 frt 59 krral adósak maradtak.


Később, 12 óra után aztán többen közülök újra visszatértek, részben újakkal szaporodva.Ezek közt volt különösen egy fehér lengyel sipkás, a kinél feltünt neki, hogy sebesült kezét borral mosta. Kérdésére azt felelte, hogy a „Zöld kert”-ben nagy verekedés volt, mely alkalommal több mint 1000 frtnyi kárt tettek. Majd ugyanez csizmájából egy zsebórát vett elő s a vendéglős kérdésére azt felelte, hogy nadrágjából csúszott oda.

 

A társaság egy másik tagja, a kit onnan ismer, hogy a ház egyik lakójánál, egy szakácsnál van ellátáson, szintén kezeit fájlalta, míg a harmadik, Reviczky, a kit névszerint onnan ismer, hogy két évvel előbb Leipoldner kocsmáros instruktor volt, poharakat hozott magával kezében.


Még fontosabb vallomást tett Beleznay ezredes szakácsa, Bernwald Károly. Ő farsang utolsó éjjelén feleségével tért haza egy mulatságból a hol négy nála lakó s több idegen jurátussal együtt voltak. Felesége már tudott a „Zöld kert”-ben történt kihágásokról s lakóiról tudakozódott, hogy részt vettek-e azokban ők is.

 

 

Miközben a tanú kardjaikat és kezeiket nézegette, észrevette, hogy egyiköknek, a ki Vörös táblabirónál volt gyakorlaton, kardja törött és kezei feldagadtak, mire jóakaratúlag intette őket, hogy tettöket fedjék föl a személynök előtt, különben nem fogja őket tovább hajlékában tűrni. Az illető jurátus azt felelte, hogy a személynöknek semmi köze a dologhoz s kicsinylő kézmozdulattal hozzátette, hogy még ha agyonvágott volna is valakit, legfeljebb 40 forintot fizetne.

A jurátusok nevetve: Horváth (Lubich táblabirónál), Laky (Sághynál) és Lőcsey (Dőry grófnál). Még egy Medgyessy nevű jurátusról tudott a tanú, a ki szintén jelen volt a „Pléh kalap”-nál mulató társaságban. Ez másnap meglátogatta a nála lakó jogászokat s kezét ekkor is bekecse alatt tartogatta.

 


A tett bezsámíthatóságának elbirálása szempontjából természetesen nem közönbös, hogy melyik részen kezdték a háborúságot s előre meg volt-e fontolva s előkészítve a garázdálkodás, vagy pedig az egész csak pillanatnyi fellobbanás, vagy pedig az egész csak pillanatnyi fellobbanás műve volt?

 

Erre nézve a tanúk közül Scheffl József szobafestő, a ki maga is megsebesült s a ki atyjafiával Török Andrással borozgatva szemlélte a tánczolókat, határozottan rámutatott, hogy egyszerre a zene megszakadt, s látta, hogy a jurátusok egy mesterlegény ellen támadnak, a kit agyba-főbe pofoznak. Egy Knaabe nevű czipész annak is szemtanúja volt, hogy a jogászok egyike a tánczoló mesterlegényt félretaszította, s aztán ő folytatta annak párjával a tánczot.


Első, ki a terembe rontott, egy kis termetű jurátus volt, kinek téli sapkája egész arczát elfödte, úgy, hogy csak szemei s orrlyukai látszottak ki. Ez ütötte le fokosával a függő lámpát is. Csak Balázsovics irnokban volt bátorság karddal a rendetlenkedők elé állani s testével védeni a szobába menekülőket. Ámde ezt is kényszerítették, mint hozzájuk tartozót, hogy kardját hüvelyébe dugja, mig a menekülőket egyikök fokosával ütötte.


Némelyek szerencsésen elkerülték a bántalmaztatást. Így Naller Ferenczet épen Medgyessy védte meg azzal, hogy ismeri őt, magyar ember s ennek bizonyságául köpenyét félrevetve, meg is mutatta magyar nadrágját. Viszont egy a Viasz-házban*** lakó Földes nevű ifjú még a terem megrohanása előtt bent lévén, belülről az ablakon át biztatta az ostromlókat, hogy csak törték be a kaput.

 

Mikor aztán ez megtörtént, ő is részt vett a verekedésben, melyben különösen Medgyessy, továbbá a Sághy és Ernyey patvaristái tettek ki magukért. Egy fehér lengyel sipkás, farkasbőr bundás jurátus így biztatta a többieket: „Vágd, ha német, a magyarnak hagyj békét!”


Azt a tanút, ki ezt vallotta, márcizus 10-én a hidnál meszólitotta egy harmadik társaságában Reviczky s ezeket mondta neki: „Hallom, hogy uraságod engem a személynök úrnál följelentett, hogy a „Zöld kert”-ben történt verekedésnél ott voltam”. Mikor pedig a tanú vállat vonva azt felelte: „Szeretném tudni, ki bizonyítja azt, hogy én a személynök úrnál voltam s ha lettem volna is, az igazat kellett mondanom”. – Reviczky igy folytatta: „Köszönd, hogy nem te jelentettél fel, mert jobb lett volna annak nem születnie, a ki engem feladott.

 

Különben is, a mostani Personális nem sokáig marad. Levágom és katonának állok, úgy is van már egy katona bátyám.” Legdöntőbb bizonyíték azonban a zavargás tervszerű előkészítése mellett Straub Máténak, Modrovics táblabiró volt irnokának előadása, a ki szintén ott volt a „Zöld kert”-ben s már nyolcz óra előtt hallotta egy Schendom nevű korcsmárosnál lakó jurátus szájából, hogy ma itt verekedés lesz, mert az egész diákság összeesküdt. Ő elmondta ezt a korcsmárosnak és a zenészeknek, aztán hazament.


Ugyancsak erről Éder lakatosnénak, a ki előtte való vasárnap volt a „Zöld kert”-ben, szintén már akkor szólt egy jurátus, s figyelmeztette, ne jöjjön oda, mert történni fog valami. Ez ifjúról csak azt tudta a tanú, hogy azelőtt a jezsuiták házában lakott s ott ismerkedett meg vele, midőn ott mint cseléd szolgált, most azonban, mint neki mondta, a Dunánál lakik, a Chyrián-házban.

<<
<
1
2
3
4
5
6
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98