Dtum
Login with Facebookk
1904 | Szeptember

A jövő évi költségvetés és a közgazdasági kérdések

Míg az országgyűlés szünetel a miniszteriumban szakadatlanúl folyik a munka.
Egyrészt a jövő évi költségvetés előkészítése, másrészt az országgyűlés elé terjesztendő többi javaslatok tárgyában. A mi a jövő évi költségvetést illeti, úgy hallatszik, hogy a kormány az egyes tárczáknál a szigorú takarékosságot tartja szem előtt, mert a már megszavazott fizetésemelések s egyéb tehernövekedések az államkincstárt nagyon igénybe veszik, a bevételeknél pedig emelkedésre mostanában nincs kilátás. Az ország sulyosan érzi az évek óta tartó ipari pangás következményeit, melyekhez ez évben a szárazság, szűk termés, főleg a takarmányhiány okozta bajok is járulnak. 

Úgy látszott az utóbbi hetekben, hogy az ipari tevékenység terén örvendetes föllendülésnek nézünk elébe.
Legalább a fővárosban, hol az építkezések száma ismét szép eredménynyel kezd emelkedni. Azonban sajnos, még nem is volt elég idő rá, hogy e szerény föllendülés a lakosság szélesebb rétegeivel, különösen az építkezéssel kapcsolatos számos iparágakkal éreztesse jótékony hatását, máris egy beteges alapon megindult munkásmozgalom veszélyezteti a fővárosi építőipar megindult föllendülését.

Hosszas bérharczok után az építőmesterek és a kőmívesmunkások közt ez év elején bizonyos megállapodás jött létre, mely a munkabérek jelentékeny fölemelését eredményezte.
De a munkások nem sokáig tartották az egyezséget, hanem megint újabb követelésekkel állottak elő s egyes mesterek úgynevezett boykottálása útján igyekeztek elérni czéljokat. Ez a boykottálás abból áll, hogy egyes mestereknél egyátalán nem dolgoznak addig, míg a béremelés iránti követeléseiket nem teljesítik. Ha ezeket sikerül engedékenységre bírni, akkor egy másik csoportot helyeznek boykott alá és így tovább.

Ezzel kapcsolatban a munkások még azt az eszközt is alkalmazzák, hogy szándékosan lassan és roszúl dolgoznak, hogy így minél tovább tartson a munka.
Ezt a helyzetet a főváros építőmesterei nem tűrhették tovább s most elhatározták, hogy ha az építőmunkások szeptember elsejéig meg nem szüntetik a boykottot, akkor ők valamennyien abba hagyják a munkát szeptember 3-án. Ezzel egyszerre 10,000 munkás maradna munka nélkül. 

A kormányok gondoskodását is első sorban a közgazdasági kérdések veszik igénybe.
Most újból indultak az alkudozások az olaszokkal. Hír szerint a monarkhia két kormánya megegyezett abban, hogy bebocsátanak 200,000 métermázsa olasz fehér bort 25 frankos kedvezményes vám mellett. De az olaszokat ez sem elégíti ki és még hosszú ideig fognak húzódni az alkudozások. Addig Németországgal nem kezdődhetnek meg újból a tárgyalások. 

Magyarország szempontjából közelről érdekel bennünket, hogy Német- és Oroszország közt már megtörtént a megegyezés.
És pedig oly alapon, hogy Oroszország belenyugodott a fölemelt német gabonavámokba. Ezzel végleg elenyészett az a remény, hogy a gabonavámoknál engedményeket eszközölhessünk ki Németországtól.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A városfejlesztés kulcsszereplői az építőmunkások Építkezés, átépítés  Budapesten.
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98