A közös hadügyminiszter nyelvrendelete mely a közös hadsereg magyar ezredeinek a hatóságokkal és egyesekkel való érintkezésben a magyar nyelv használatát kötelességévé teszi, igen lehangoló hatást tett mindazon osztrák körökben, melyek még mindig a hadsereg német jellegének fentartásában látják a sereg harczképtelenségének főbiztosítékát.

Az osztrák sajtó nyilatkozataiban mindenütt mély lehangoltság tükröződik vissza. Úgy fogják fel a dolgot, hogy a magyar nyelv eme térfoglalása csak kezdete egy nagy átalakulásnak, melynek végeredménye előbb vagy utóbb a hadsereg teljes kettéválása lesz. Az ily fejtegetéseket mi magyarok azzal a hő óhajtással veszszük tudomásul: vajha igazuk volna osztrák ellenfeleinknek, kiknek kedvetlensége ebben az esetben, bár nem jogos, de érthető.

Sajnos azonban, hogy nem csupán német és osztrák oldalról vagyunk kitéve ez alkalomból erős támadásoknak. A horvát ellenzéki sajtó is jónak látja a támadások egész özönét zúdítani ránk a hadügyminiszter rendelete miatt. A horvát ellenzék nagyfokú irigységgel szemléli, hogy a magyar képviselőház kilenczes bizottságának katonai programmja lassanként teljesül, a horvátoknak pedig, szerintök, nem jut semmi.

Úgy vélik, hogy a horvátok ismét ki vannak játszva. Ez a támadás nem igazságos, mert a horvátok mindig hűséges támogatói voltak a hadsereg régi osztrák hagyományainak, pedig hogy a horvátországi honvédségnél horvát a vezényszó, azt is a magyaroknak köszönhetik.