Dtum
Login with Facebookk
1905 | Április

Francia támogatás a balti flottának

Az egész világ figyelme már hetek óta várja a japán és orosz nagy hajóhadak összeütközését. Az orosz hajóhad útjáról már hallani lehetett, hogy elkerülte a Formosa japán sziget közti tengerszorost és kiment a nagy oczeánra, onnan igyekszik eljutni Vladivosztokba, az oroszok egyetlen hadi kikötőjébe. Ez a hir valótlan volt s onnan származott, hogy az orosz hajóhadat nem vették észre sehogysem a tengeren.

 

Kiderűlt, hogy azért nem látták, mert a hajóhad nagy pihenőt tartott a francziák ázsiai gyarmatának, Kochinkhinának és Anamnak partján, Kamrang kochinkhinai öbölben, a franczia szövetséges vendégszeretetéből. Ugyanazon vendégszeretet az afrikai vizeken hetekig ellátta az orosz hajóhadat, holott a nemzetközi megállapodás szerint háborút viselők hadihajói két napnál tovább semleges kikötőben nem maradhatnak. Ezalatt hadiszerrel magukat el nem láthatják. Szenet, eleséget csak annyit vehetnek, a mennyi továbbutazásukat lehetővé teszi, de hadi készültségöket nem fokozza.

 

Az orosz flotta ezt semmibe vette. Az első 48 óra után kiment ugyan a kikötőből a tengerre, vagy húsz mérföldnyi távolságba, onnan ismét visszatért Kamrang kikötőbe, a hol akkor már mindent összegyűjtöttek, a mire szükségök volt s a miért az oroszok gazdagon fizettek. A japáni kormány természetesen felszólalt ez ellen. Angliát mint szövetségesét táviratban figyelmeztette, hogy a semlegesség megsértéséről van szó.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98